A halála előtt rögzített felvételben üzent az emberiségnek Stephen Hawking

A tudós utolsó könyvének bemutatóján játszották le a felvételt.A 76 éves korában, márciusban elhunyt Stephen Hawking utolsó könyve, a Brief Answers To The Big Questions (Rövid válaszok a nagy kérdésekre) címmel jelent meg most hétfőn. A kötet az emberiséget foglalkoztató nagy kérdésekre ad választ, így például arra, hogy létezik-e isten, el kell-e hagynia a Földet az emberiségnek, hogyan keletkezett a világ, létezik-e más intelligens élet az univerzumban, de az időutazás lehetőségével is foglalkozik.

Mivel Hawking már nem lehetett ott a londoni Tudomány Múzeumában tartott könyvbemutatón, ezért a hiányát annak a felvételnek a lejátszásával próbálták pótolni, amelyet a tudós halála előtti napokban rögzítettek.

A felvételen az elméleti fizikus figyelmeztetett, hogy a tudomány és az oktatás soha eddig nem látott veszélyben van.

Arról is beszélt, hogy Donald Trump amerikai elnökké választása és a 2016-os Brexit-szavazás „a szakértők, köztük a tudósok elleni globális lázadás része”.

Emellett Hawking elismerte, hogy a tudománynak szembe kell néznie a világ több komoly problémájával. Ezek között említette a klímaváltozást, a túlnépesedést, a fajok kihalását, az erdőirtást és az óceánok pusztulását.

A tudós a fiataloknak is üzent. Őket arra biztatta, hogy továbbra is „nézzenek fel a csillagokra, ne a lábuk elé”:

„Próbáljátok megérteni azt, amit láttok! Gondolkodjatok el azon, hogy hogyan keletkezett az univerzum! Nagyon fontos, hogy ne adjátok fel! Engedjétek szabadjára a fantáziátokat és alakítsátok a jövőt!”

Hawking tavaly kezdett dolgozni a Brief Answers To The Big Questions című könyvön, de már nem érhetett a végére, ezért a halála után a gyermekei és tudós kollégái fejezték be a művet úgy, hogy ahhoz felhasználták az elméleti fizikus hatalmas munkásságának anyagait.

„Voltak bizonyos kérdések, amiket rendszeresen feltettek neki. A könyv arra hívatott, hogy megpróbálja összefoglalni a legjobban definiált, legvilágosabb, legautentikusabb válaszait” – mondta a bemutatón a tudós lánya, Lucy Hawking.

Utolsó könyvében Hawking, többek között, kifejtette, hogy nézete szerint, ha az emberiség nem akar „megsemmisülni”, akkor nincs más választása, mint a Föld elhagyása, valamint megjósolta, hogy a következő 100 évben a számítógépek túl fognak nőni az emberi intelligencián, és ezért „meg kell győződnünk arról, hogy a számítógépek céljai a miénkhez igazodnak”.

Az elméleti fizikus szerint az emberiségnek fejlesztenie kell a mentális és fizikai tulajdonságait, ám ezzel óvatosnak kell lenniük, mert a genetikailag módosított szuperemberek, akik nagyobb memóriával, betegségekkel szembeni védettséggel rendelkeznének, veszélyt jelentenének a többi emberre.

Hawking több, mint 50 éven át küzdött az amiotrófiás laterálszklerózis nevű, gyógyíthatatlan motoros neuronbetegséggel, ami miatt lebénult. A tudós csak számítógépen keresztül, egy beszédszintetizátorral tudott kommunikálni a környezetével. Hawking hamvait júniusban helyezték el a Wesminster Abbey-ben, Charles Darwin és Isaac Newton síremléke között.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com