A Hindenburg tragédiája 76 év után megoldódott

76 év után a Hindenburg léghajó tragédiájának rejtélye végre megoldódott.
A megoldást kereső szakértői csoport szerint, az 1937 május 6-án bekövetkezett tragédia oka, melyben 35-en haltak meg a 100 utasból és kísérőszemélyzetből, a statikus elektromosság volt.

Azt állítják, hogy miután az ikonikus léghajó belerepült egy zivatarba, egy - az elektromos vihar miatt eltörő - vezeték vagy egy elengedő gázszelep ragasztás okozhatta a szivárgást, és így a szellőzőaknákban felhalmozódó hidrogén vezetett a robbanáshoz. Amikor a földi személyzet odafutott, hogy rögzítsék a leszállóköteleket, valójában „földelték” a léghajót, Hindebr1ami szikrát okozott. A tűz, amit a szivárgó hidrogén okowwwzott, a léghajó farában kezdődött.
Jem Stansfield brit légiforgalmi mérnök és a San Antonioi Research Institute kutatócsapata, felrobbantották és felgyújtották a léghajó méretarányos több mint 24 méteres modelljét, hogy bizonyítsák elméletüket.


A brit Channel 4-en csütörtökön kerül adásba az a dokumentumfilm, ahol Stansfield és más szakemberek magyarázzák meg az események sorozatát, ami végül a robbanáshoz vezetett.


A kutatók azt mondták, hogy a kísérlet oka az volt, hogy kizárják az olyan elméleteket, hogy a léghajó katasztrófáját egy bomba okozta, amit egy terrorista helyezett el a hajón.
245 méteres német léghajó éppen a Lakehurst Haditengerészeti Repülőtéren készült kikötni, amikor a több ezer rémült néző előtt hirtelen kigyulladt és néhány másodperc alatt teljesen ellepték a lángok.


A katasztrófa után lefolytatott vizsgálatok szerint, egy hirtelen szikra lobbanthatta lángra a léghajóból szivárgó hidrogént. A tűz tényleges okára azonban sohasem derült fény, a nyomozók nem tudtak megállapodni abban, hogy mi okozhatta a szikrát és a hidrogénszivárgást.Olyan összeesküvés elméletek kezdtek terjedni, hogy a Hindenburg tragédiáját egy bomba okozta, vagy valaki alulról kilőtte a léghajót. Stansfield és csapata azonban sikeresen eloszlatta ezeket a pletykákat, miután az archív felvételek tanulmányozása után és a tragédia szemtanúinak beszámolói alapján különböző forgatókönyveket is leteszteltek.
„Azt gondolom, hogy mindvégig túl dús volt a hidrogén a hajó hátsó felében, és amikor egy gyújtóforrás jutott be a léghajóba, a Hindenburg hátulja azonnal felrobbant.” – mondta Dan Grossman léghajótörténész.


Forrás: dailymail.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com