A jövő katonáinak már nem lesz szüksége alvásra

man-vs-machineA US Air Force Kutatólaboratóriuma által nemrég kibocsátott jelentés szerint, ha az ellenség megfelelő alvás hiányában kényszerül teljesíteni a bevetéseken, az rendkívül hatékony fegyver lehet a katonai körülmények között. Az amerikai haderő javaslata szerint hatékonyabban kellene kezeli a katonák fáradságát.

Ennek érdekébe egy új modafinil nevű drogot kezdtek fejleszteni illetve tesztelni, amely egészen más módon fejti ki a hatását, mint az olyan stimulánsok, mint az amfetamin vagy a koffein. A szakemberek szerint a modafinil a koffeinhez és az amfetaminhoz képest kevésbé vált ki függőséget, kevesebb kardiovaszkuláris veszélyekkel jár, valamint kevésbé zavarja meg a rendes alvási ritmust.



A legtöbb stimuláns a kognitív képességeket a normális feletti szintre növelni, a modafinil azonban ellensúlyozza az alváshiány okozta tüneteket s ezáltal a katonák kognitív képességei arra a normális szintre térnek vissza, amilyen egy kiadós alvás után lenne. A közzétett kísérleti jelentések szerint a szer visszaállítja, illetve fenntartja azt a "kiindulási" állapotot, amely az alvásmegvonás előtt állt fenn.

Napjaink hadászati szakemberei gyakran szembesülnek a gép kontra ember problémával, s a jellemző megoldási javaslat az, hogy az emberi teljesítményt kell olyan mértékben fokozni, hogy azok a gépek igényeinek megfeleljenek.

Forrás: www.bigthink.com


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com