A kész ételek rendszeres megsózása évekkel kurtíthatja meg az ember életét egy új kutatás szerint

Évekkel rövidítheti le az ember életét, ha rendszeresen megsózza az étkezésnél az elkészült ételt - ezt állapította meg egy félmillió középkorú brit részvételével készült tanulmány.Az asztalra került ételek rendszeres sózása a férfiak esetében több mint két évvel, a nőknél másfél évvel rövidítette le a várható élettartamot. A tanulmányban csak a kész étel sózását vizsgálták, azt nem, hogy a főzés közben mennyi fűszer került az ételbe - írta a The Guardian.
    

A tanulmány nem zárta ki véglegesen az egyéb tényezőket, köztük azt, hogy a sófogyasztás általában a kevésbé egészséges életmódra jellemző, de a szerzők szerint eredményeik igazolják, hogy érdemes elgondolkodni a sózás visszafogásán. A kutatást vezető Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségügyi és Trópusi Orvostudományi Karának professzora kiemelte, hogy kutatásuk az első, amely az ételek sózása és a korai halálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Hangsúlyozta: véleményük szerint már az is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen társadalmi méretekben, ha az emberek legalább csekély mértékben csökkentik a nátriumbevitelt, például azzal, hogy az asztalra került ételt már nem vagy csak nagyon kicsit sózzák meg.
    

A kutatáshoz több mint 500 ezer brit résztvevő egészségi állapotát követték átlagosan kilenc éven át. A 2006 és 2010 között a UK Biobank vizsgálathoz csatlakozott résztvevőktől a kutatás kezdetén azt kérdezték, hogy sózzák-e az ételeiket, és ha igen, azt milyen gyakran teszik. A világ nyugati részén élő népesség nátriumbevitele körülbelül 70 százalékban a feldolgozott és elkészített élelmiszerekből származik, 8-20 százaléka pedig az étkezéskor hozzáadott sóból. A plusz sózás jól jelzi, hogy mennyire kedveli valaki a sós ételeket, ezért a kutatócsoport ezt állította az elemzése középpontjába.
    

Azokhoz képest, akik soha sem vagy csak ritkán sózták meg az ételüket, 28 százalékkal nagyobb volt az idő előtti halálozás kockázata azoknál, akik mindig megsózták az ételt. Az 50 évesen az ételüket étkezéskor mindig megsózó férfiak és nők várható élettartama 2,3 évvel, illetve 1,5 évvel volt rövidebb. Annika Rosengren professzor, a Göteborgi Egyetem vezető kutatója - aki nem vett részt a kutatásban - azonban hangsúlyozta, hogy a sót nem lehet teljesen elhagyni az étrendből.
   

A normál sómennyiséget fogyasztó egészséges embereknek nem kell túlságosan aggódniuk a sóbevitelük miatt. A szívbetegeknek azonban valószínűleg csökkenteniük kell a sófogyasztásukat, például azzal, hogy a kész ételt már ne sózzák meg - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com