A korábban véltnél jóval összetettebb lehet a Hold geológiai története

A korábban gondoltnál jóval összetettebb lehet a Hold geológiai története - többek között ez is kiderült a Jáde Nyúl kínai holdjáró által a Földre küldött adatok előzetes elemzéséből, melyről a Csongkuo Kecsivang tudományos portál számol be.

A híradás szerint a tavaly decemberben az égitest egy soha korábban fel nem fedezett részében, a Szivárvány-öbölben sikeresen landoló holdjáró képei és mintái is fontos új információkkal szolgálnak.

moon

A Jáde Nyúl felszíni elemző radarja többek közt azt mutatta ki, hogy kerekei alatt legalább kilenc különböző réteg rejtőzik, ami arra utalhat, hogy a Hold a korábban vélttel ellentétben geológiailag kifejezetten aktív volt az elmúlt 3,3 milliárd év során.

Az előzetes adatokat elemző csoport vezetője, Long Hsziao azt is kiemelte, a Hold felszíne kifejezetten változatos, a Jáde Nyúl érkezési helyszínének és a korábbi missziók során begyűjtött mintáknak az összetétele ugyanis eltérést mutat. Erről bővebbet az alaposabb vizsgálatok derítenek ki.

A Jáde Nyulat két radarantennával szerelték fel, melyek négyszáz méteres hatótávolságban képesek behatolni a felszínbe, emellett a holdjáró 114 méteres útja során is gyűjtött mintákat - írja a tudományos portál.
A gépezet a kínai Csang’o-3 űrszonda fedélzetén 2013. december 14-én érkezett a Holdra, s az expedíció sikerével Kína a holdjáró nemzetek sorába lépett.

jáde

A Jáde Nyúl teljes mértékben kínai fejlesztésű. Soha korábban fel nem fedezett területre, a Szivárvány-öbölbe érkezett meg, két hónappal landolása után ugyanakkor egy felfedező útján navigálás közben egy kőnek ütődött, és a baleset kijavíthatatlan mechanikai problémákat okozott.

A gépezet már csak vegetál, mozgásra, adatgyűjtésre sem képes, a baleset ellenére ugyanakkor a következő két holdmisszió, a Csang’o-5 és a Csang’o-6 eredeti időpontjában, 2017-ben és 2018-ban indulnak - erősítették meg a kínai hatóságok.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com