A láthatatlan, romboló elektroszmog

Mindennapjainkban körbevesznek azok a berendezések, amelyek segítik, és megkönnyítik életünket, azonban koránt sem lehetünk teljesen nyugodtak. A láthatatlan, és szagtalan elektroszmog folyamatos kereszttüzében vagyunk.


elektroszmogA munkahelyünkön, és otthonunkba mindenütt körbevesznek az elektromossággal működő berendezések. Legyen az hűtőszekrény, televízió, számítógép, WIFI, mobiltelefon, és akár még a lámpa is. A nagyfeszültségű vezetékek pedig még brutálisabban igénybe veszik szervezetünket.

Dr. Varga András a heidelbergi egyetem kutatója szerint a mindennapjainkba lévő elektromos készülékek elektromágneses mezőt hoznak létre. Ezek a mezők egy élő szervezetben rengeteg biológiai változást hoznak létre, és valószínű, hogy az egészségre is káros hatással vannak.

Az „alattomos” elektroszmognak nincs szaga, sem íze, és színe sem. Nagy valószínűséggel, jelenlétükkel összehozhatóak a megmagyarázhatatlan tünetek. Ez lehet fejfájás, fülzúgás, alvászavar, fáradtság, idegesség, koncentráció, és memóriazavar. Azonban egyelőre ez csak feltételezés. A tudomány még egyértelműen nem bizonyította be, hogy az ilyen környezet nagyban befolyásolja a szervezetet negatív irányba.

Az emberi szervezet egy nagyon bonyolult, összetett, és egy tökéletesen szabályozott rendszer, ami nagyon érzékeny és sérülékeny. Ebbe a rendszerbe beleszólhatnak a különféle sugárzások, és az elekroszmog is.

elkö1

A feltevéshez nagyon fontos dolog az is, hogy az elektroszmogot az emberi szervezet ébrenlétkor, és a napi tevékenységek alkalmával nagyon jól kezeli. Viszont éjszaka, amikor az ember alszik, az effajta terhelésre sokkal sérülékenyebbé válhat az emberi szervezet. Ez ellen úgy tudunk védekezni, hogy alvás közben a közvetlen környezetünkbe lévő elektromos berendezéseket áramtalanítsuk. Ne hagyjuk a televíziót bekapcsolva éjjel, és a telefont is magunktól távol tartva töltsük.

Az utóbbi 40 évben a közvetlen környezetünkben az elektroszmog 300%-al nőtt. A védekezéshez az is hozzá tartozik, hogy télen, nyáron szellőztessünk, és szakítsunk időt a szabadban való tartózkodásra, mert ezzel visszabillen a szervezet az elektromos szennyezéssel szemben.

(Paramoral)

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com