A Magyar Tudományos Akadémia székházának történetéről szóló kötetet mutattak be Budapesten

A 2015-ben megrendezett 150 éves az Akadémia palotája című kiállításon szereplő tárgyak leírását, bemutatását tartalmazza az a vaskos kötet, amit pénteken mutattak be Budapesten 150 éves az Akadémia székháza - Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet címmel.Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese köszöntőjében megemlékezett arról, hogy az 1865. december 11-én megnyitott palota Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének fordulópontján született, a historizáló reneszánsz építészet egyik első példájaként.

     
Felidézte, hogy az MTA testülete az alapítók iránti tiszteletét kifejezve az akadémia alapításának 190., a székház megnyitásának 150.

évfordulójáról egy gazdag programsorozattal emlékezett meg 2015-ben, melynek kiemelkedő eseménye volt a 150 éves az Akadémia palotája című kiállítás. A tárlatot 2015 októbere és 2016 márciusa között több mint háromezren látták.
   

A kiállítás felelevenítette a székház építésnek a történetét, megidézte a kor szellemiségét. Az akadémia termeiben bemutatott tárgyakon keresztül a tudós társaság megalakulásának időszakával, az építkezés körülményeivel, az épület külső és belső díszítőelemeivel, valamint a székházban megrendezett ülések, székfoglalók, kongresszusok történetével ismerkedhettek meg a látogatók.
    

A kiállítás sikerére való tekintettel az Akadémia elnökének támogatásával készült el az Akadémia történetét magas színvonalon bemutató kiadvány az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az MTA Művészeti Gyűjtemény gondozásában.  Mint Barnabás Beáta mondta, a kiállítás és a kiadvány koncepciójának kidolgozásában meghatározó szerepet játszott Bicskei Éva, a Művészeti Gyűjtemény vezetője.
   

A kötetet Mikó Árpád, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet igazgatója mutatta be, aki elmondta, hogy a könyv a kiállítás tudományos katalógusaként jött létre. "A palota megnyitása óta eltelt 150 év hagyott annyi nyomot maga után, hogy érdemes legyen lajstromozni"  - mondta, hozzátéve, hogy a katalógus elkészítése mögött komoly szakmai teljesítmény áll. A kötet hat fejezetben mutatja be a kiállítás anyagában szereplő tárgyakat, dokumentumokat, fotókat, művészi alkotásokat, tükrözve az akadémia palotájának történetét, amely lenyomatként viselte magán az elmúlt 150 év történéseit.
    

Bicskei Éva előszava szerint a kiállítás és annak katalógusa "nem klasszikus építészettörténetet, hanem egy, az épületen és annak terein keresztül bemutatott tágabb értelemben vett intézmény- és gyűjteménytörténetet kínál" az olvasónak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com