A nagytestű emlősöknél a spermák száma fontosabb, mint a hosszúságuk

Több mint száz emlősfaj vizsgálata nyomán a szakembereknek sikerült választ találniuk arra a régóta fejtörést okozó kérdésre, hogy az evolúció során mi számít jobban: a sperma mérete vagy a száma. Kimutatták, hogy a nagytestű emlősállatoknál a mennyiség fontosabb, mint a hosszúság.

A petesejtért folyó harcban bizonyos körülmények között a sikeres megtermékenyítéshez sok kis sperma léte inkább előnyös, mint a kevesebb számú nagyobbé, legalábbis a nagyobb testű emlősök esetében - olvasható a Royal Society Proceedings B című folyóiratában.

thetinyfruit

Miközben egy egér ejakulációja 9,5 millió spermát tartalmaz, amelyek mindegyikének hossza 124 mikrométer, az elefánté 200 milliárdot, amelyek hossza 56 mikrométer.

Azon fajoknál, ahol a nőstény több hímmel is párosodhat, a spermák nagyobb versenynek vannak kitéve egymással, hogy megtermékenyítsék a petesejtet.

A szaporodás sikeressége szempontjából a kis állatoknál a hosszabb spermának evolúciós előnyei vannak, míg a nagyobb állatoknál az a sikeres, amelynek kisebb, de jóval nagyobb számú spermája van.

Általában a sperma hosszúsága 30 mikrométer és 350 mikrométer között lehet. Előbbi egyes bálnafajokra igaz, utóbbi például az oposszumra. A tudósok azt is régóta tudják például, hogy a leghosszabb spermája a gyümölcslégynek van, teste hosszának hússzorosa, 5,8 centiméter hosszú lehet a Drosophila bifurca spermája, amely ezerszer akkora mint egy emberi sperma.

36288_elephant_swimming

Mivel az elefántok nagyobbak az egérénél, nagyobb a kockázata annak, hogy a női nemi szervben spermájuk elvész vagy felhígul - magyarázta Stefan Lüpold, a Zürichi Egyetem kutatója a tanulmány egyik szerzője.

Lüpold és John Fitzpatrick, a Stockholmi Egyetem kutatója szerint minél hosszabb utat kell megtennie a spermának a petéhez, annál nagyobb a veszélye annak, hogy útközben elvesszen. Ezért a spermaszám sokkal fontosabb, mint a sperma mérete.

A kisebb állatoknál a spermafelhígulás mellékes, ezért az ő esetükben a hosszabb, de gyorsabban haladó spermáknak van jelentőségük az evolúció szempontjából - tették hozzá a kutatók.

http://phys.org/news/2015-11-size-sperm-dominance.html

all

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com