A NASA amatőrök segítségét kéri a katasztrófa megelőzése érdekében

A NASA úgy döntött, hogy amatőrök, és civil szakemberek segítségét kéri a bolygónkra veszélyt jelentő aszteroidák megfigyeléséhez.


Napjainkra a NASA már az „űrutazó” kövek 95%-át felderítette, amelyek potenciális veszélyt jelentenek a Földön kialakult élet számára. Az eddig ismert égi utazók egy kilométer átmérőjűek is lehetnek, de olyan is van köztük, amit 65 millió évvel ezelőtt felelős volt a dinoszauruszok kipusztulásáért.

na

Az amerikai űrkutatási hivatal most kormányhivatalokat, magánszemélyeket, amatőröket, és civil szakembereket kíván bevonni a kisbolygók vadászatára, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek Földünkre.

Napjainkban legalább 50 amatőr csillagász végez az égen ún. fénygörbeelemzéseket a különféle meteoritokon. Ezekről az égi testekről sorozatfelvételek készülnek, hogy ezek alapján az elemzéseket el tudják készíteni a szakemberek. A hivatalnak azonban egyre több ilyen vállalkozó amatőrre van szüksége, mert az aszteroidák száma megnövekedett.

Galéria
g1
g2
g3


Egyes szakemberek szerint még kisebb „űrkövek” is veszélyt jelenhetnek bolygónkra, függetlenül attól, hogy azok becsapónak a felszínbe, vagy sem. Erre az élő példa a februárban Közép-Oroszország felett egy tizenhét méter átmérőjű meteorit robbant fel. A detonáció következtében rengeteg épület megsérült, kitörtek az ablakok, és 1200 ember sérült meg.

A jelenlegi vadászat célja az, hogy 30 méter (vagy nagyobb) objektumokat beazonosítsák. Az űrhivatal bepillantást engedett nyújtani egy másik projektbe is. A szakemberek azon kísérleteznek, hogy befogjanak egy kisebb égi objektumot, és azt keringési pályára állítsák, és így tudják azt tanulmányozni. Erre legközelebb 2021-ben kerül sor.

(Paramoral)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com