A péntek este a tudományé!

Pénteken rendezik meg a Kutatók Éjszakája című országos rendezvényt Magyarországon. Több mint ezer program várja az érdeklődőket 26 városban, ahol a tudomány kapja majd a főszerepet.




Immár 6. alkalommal rendezik meg a Kutatók Éjszakáját Magyarországon. A programsor hivatalos sajtótájékoztatóján a szervezők elmondták, 55 helyszínen várják az érdeklődő látogatókat.


Az Európai Bizottság kezdeményezésére 2005 óta ragadnak ki egy napot az évből a tudományokért Európa-szerte - minden év szeptemberében a 4.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

péntek a tudományok szolgálatában áll. Az évek során egyre népszerűbbé váló kutatói rendezvénysorozat célja elsősorban az, hogy a kutatókról kialakult sztereotípiát megváltoztassák.


Természetesen a tudomány napjának célja az is, hogy bemutassák a tudósok izgalmas, és egyben roppant értékes munkásságát, ezáltal meggyőzve a fiatalokat arról, hogy tevékenységük nem hasztalan. A szervezők abban reménykednek, hogy a tudományos fesztivál sok fiatal kedvét hozza meg a kutatómunkához.


Kutatók éjszakája 2011 plakát, programok


A Kutatók Éjszakájának projektvezetője, Kurucz Katalin a Tempus Közalapítványtól elmondta, hogy a tudományos fesztivál ezernél is több kutatóval dolgozik, és az ország java részének egyetemeit felöleli. A szervező azt is hozzátette, mivel az idei a kémia éve, így a vegyészet ezúttal hangsúlyosabb szerephez jut, mint a korábbi években.


Debrecenben a magfizikusok mutatkoznak be, mint a modern alkímia mesterei; a soproni helyszínen az ökológiai lábnyom kiszámítását próbálgathatják a résztvevők; Egerben azt fogják kideríteni, hogy a denevérek megszerethetők-e, Szegeden pedig a Szegedi Tudományegyetem szervezésében, szinte minden karon és tanszéken különböző programokat szerveznek. Szegeden csak azt nem változtatják meteorológussá, aki nem akarja.


Itt nem ér véget a sor, Martonvásáron például azt tudhatják meg az oda látogatók, hogy melyik kukoricában rejlik a boldogság vitaminja.


A fővárosban főként arról lesz szó, hogy a sci-fi irodalom miként van hatással a tudományra, vagy egyáltalán befolyásolja-e azt, de számos kiállítás, tárlat, előadás és koncert várja majd a tudomány napja alkalmából Budapestre látogatókat.


Mivel a tudomány napját tartják szeptember 23-án pénteken, így a modern technológia sem maradhat el: az Ericcson Magyarország képviselője, Ali Shah elmondta, a telekommunikáció múltját és jövőjét kívánják bemutatni.


Kurucz Ágnes azt reméli, az idei látogatók száma el fogja érni a tavalyi értékeket, sőt ötvenezer látogatónál is többre számítanak. Hir.ma (írta:Magyar Enikő)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com