A rakéta első fokozatának egyik eleme okozhatta a balesetet

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A Szojuz-FG hordozórakéta első fokozata egyik oldalelemének ütközése okozta a fellövéskor történt balesetet a vizsgálat nem végleges verziója szerint - jelentette ki Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülés-programjaiért felelős ügyvezető igazgatója a Cskalovszij katonai reptéren pénteken tartott sajtótájékoztatóján.Krikaljov közölte, hogy a Szojuz MSZ-10 űrhajó csütörtöki balesete a hordozóeszköz első és a második fokozatának összeütközésekor történt, ami miatt a rakéta eltért a rendes röppályájától, és feltehetően megsemmisült a második fokozat alsó része.

    
"A rakéta befejezte rendes repülését, szabályszerűen üzembe lépett az automatika" - mondta, hozzátéve, hogy az állami bizottság vizsgálatának eredményei a hónap utolsó harmadában lesznek ismeretesek. Az Interfax hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó illetékes azt állította, a balesetet az váltotta ki, hogy nem lépett működésbe egy robbanópatron, ami miatt az első fokozat oldalblokkjának felső részén nem nyílt ki egy biztonsági elvezető szelep. Emiatt a nagynyomású gázok nem távozhattak a blokkból és nem távolították azt el a rakéta második fokozatától.
   

Az informátor szerint a szelep a felbocsátást megelőző ellenőrzés során rendben kinyílt, és azt az előírásoknak megfelelően visszazárták. Krikaljov leszögezte, hogy a Szojuz-FG típusú rakéták repülése csakis a baleset okainak megállapítása és az abból fakadó intézkedések megtétele után kezdhető újra. Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója a Twitteren közölte, hogy a szerencsétlenül járt Szojuz MSZ-10 űrhajó legénysége, az orosz Alekszej Ovcsinyin és az amerikai Nick Hague jövő tavasszal indulhat el ismét az űrállomásra. A két pilótát egyébként csütörtökön Moszkvába szállították, ahol kétnapos kivizsgálás vár rájuk. Vjacseszlav Rogozsnyikov, a Szövetségi Orvos-biológiai Ügynökség helyettes vezetője szerint Ovcsinyin és Hague egészséges, a közérzetük jó.
     

Kikaljov szerint egyébként szükségessé válhat, hogy a bajkonuri Szojuz-baleset miatt személyzet nélküli üzemmódba állítsák át a Nemzetközi Űrállomást, de a szakemberek minden megtesznek azért, hogy ez elkerülhető legyen, mert az állomás alapvetően emberes űrrepülésekhez készült. Lehetségesnek nevezte, hogy az űrállomás jelenlegi személyzetének misszióját néhány nappal meghosszabbítják, és előrehozzák a következő csapat fellövését. Mint mondta, nem kizárt, hogy a következő Progressz MSZ teherszállító rakétát a tervezettnél később fogják felbocsátani.
    

Bejelentette, hogy a baleset miatt elhalasztják a Szojuz MSZ-9 űrhajón keletkezett furat vizsgálatára november 15-re betervezett űrsétát és átütemezik az egész űrrepülés-programot. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnököt csütörtökön tájékoztatták a baleset körülményeiről. Peszkov úgy vélekedett, hogy a történtekkel kapcsolatban korai még következtetéseket levonni.
    

Csütörtökön, nem sokkal a felbocsátása után kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzeten lévő orosz és amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. A Szojuz űrhajók az egyetlen utánpótlási eszközt jelentik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásnak, amióta a NASA amerikai űrügynökség 2011-ben befejezte űrsiklóprogramját, de orosz közlés szerint az űrállomás jelenlegi személyzete hosszú időre elegendő tartalékokkal rendelkezik.
     

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség tudomása szerint legutóbb 1983. szeptember 23-án volt hasonló baleset Szojuz típusú űrhajóval.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com