A repülőgépek zaja növeli a szélütés és a szívbetegségek kockázatát

A repülőgépek keltette zaj 10-20 százalékkal növeli az agyi érkatasztrófa és a szívbetegségek kockázatát - mutatták ki két nagyszabású tanulmányban brit és amerikai kutatók.

_70369285_planeA világ egyik legforgalmasabb repülőtere, a londoni Heathrow környékén élő 3,6 millió lakos és 89 forgalmas amerikai repülőtér közelében élő hatmillió ember vizsgálatával végzett kutatásokat a British Medical Journal című orvosi folyóirat szerdai száma ismertette.

A brit tanulmány kimutatta, hogy a vizsgált résztvevők két százaléka, a leghangosabb repülőzajban élő körülbelül 70 ezer lakos esetében növekedett mind az agyi érkatasztrófa (stroke), illetve a szív- és érrendszeri betegségek miatti kórházi kezelések, mind az ugyanezen okokból bekövetkező halálozások kockázata.

Anna Hansell, a kutatás vezetője a BBC News-nak elmondta, nem ismeretes a zajszennyezés pontos szerepe az egészségkárosodásban, ám valószínű, hogy az erős lárma a vérnyomás növelésével és az éjszakai álom megzavarásával járul hozzá a betegségek kialakulásához.

A kutató szerint a hirtelen felharsanó erős zaj hatására felgyorsul a pulzus és magasabbra szökik a vérnyomás. Ezen kívül a repülők zaja idegesíthet is egyeseket, ez pedig szintén emeli a vérnyomást, ami betegségeket idézhet elő.
A tanulmány a Polgári Légügyi Hatóság (CAA) 2001-es zajszintadatait használta, amelyeket London 12 kerületében, illetve a várostól nyugatra eső 9 településen mértek, ahol a repülési zaj meghaladja az 50 decibeles értéket (egy csendes szobában zajló beszélgetés hangereje).

A kutatók igyekeztek kiszűrni az egyéb, a szélütés és a szívbetegségek kockázatát befolyásoló tényezőket, így többek közt az életkort, a szegénységet, a dohányzást és a dél-ázsiai származást is.

Az amerikai kutatás hatmillió személy adatait vizsgálta, akik 89 forgalmas amerikai repülőtér közelében éltek. Az adatokat 2009-ben vették fel, és az eredmények alapján minden 10 decibeles zajszintemelkedés a szív- és érrendszeri betegségek miatti kórházi kezelések 3,5 százalékkal magasabb arányával járt együtt. (http://www.bbc.co.uk/news/health-24432162)

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com