A sötét anyagra utaló első jeleket regisztrálhatták svájci és holland kutatók - videó

Első ízben sikerült svájci és holland tudósoknak a sötét anyag létére utaló jeleket regisztrálni, a nemzetközi kutatócsoport eredményeit a Physical Review Letters című folyóirat jövő heti számában teszi közzé.

A sötét anyag, amely a világegyetem tömegének 23 százalékát adja, olyan anyagfajta, amely közvetlenül nem figyelhető meg csillagászati módszerekkel, jelenlétére csupán a látható anyagra és a kozmikus háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból lehet következtetni.

andromeda_3081011b

 

A Lausanne-i Műszaki Egyetem (EPFL) részecskefizikai és kozmológiai laboratóriumának kutatói és a Leideni Egyetem tudósai az Európai Űrügynökség röntgencsillagászati műholdja, az XMM-Newton adatait elemezték - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

Így fedezték fel a Perseus-halmaz és az Androméda-galaxis által kibocsátott röntgensugárzás spektrumában a gyenge atípusos fotonkibocsátást. A svájci és holland kutatók úgy vélik, hogy az észlelt anomáliát a sötét anyag részecskéinek, az úgynevezett steril neutrínóknak a bomlása eredményezi, ráadásul a jelek azokban a régióból érkeztek, ahol elméletileg a legnagyobb a sötét anyag koncentrációja.

Hogy ellenőrizzék koncepciójukat, a Tejútrendszerből származó adatokat is elemezték, s megtalálták ugyanazokat a jeleket olyan régiókban, amelyekben a sötét anyagnak kell összpontosulnia, hogy "forgásban tartsa" galaxisunkat.
"Úgy tűnik, hogy a sötét anyag részecskéinek bomlását fedeztük fel, ez új korszakot nyithat a csillagászatban" - hangsúlyozta az EPFL professzora, Oleg Ruchayskiy.

bgo

Mint Alexey Boyarsky, a Leideni Egyetem professzora hozzátette, a sötét anyag mindenütt jelen van, bár nehéz észlelni. Amennyiben felfedezésük bizonyítást nyer, ez elvezethet egy speciális, a sötét anyag vadászatára tervezett teleszkóp kifejlesztéséhez.

A foton az elektromágneses sugárzások, egyebek közt a fény elemi részecskéje, legkisebb egysége. A neutrínók ("semlegeskék") töltéssel nem rendelkező elemi részecskék.

A részecskefizika standard modellje szerint a neutrínók három alakban fordulnak elő. Ezek az elektronneutrínók, a müonneutrínók, és a tauneutrínók, létezésüket már kísérletekkel is igazolták. A feltevések szerint azonban létezhet egy negyedik típusú, "steril" neutrínó is, amely nem vesz részt a standard modellben leírt gyenge kölcsönhatásban.
http://www.telegraph.co.uk/news/science/science-news/11288601/Have-scientists-found-first-sign-of-Dark-Matter.html



MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com