A szén-dioxid-kibocsátás páratlan mértékű csökkenését mérték 2020 első felében

A szén-dioxid-kibocsátás páratlan mértékű csökkenését mérték 2020 első felében, nagyobbat, mint a 2008-as pénzügyi válság, az 1979-es kőolajválság, sőt a második világháború idején.Egy nemzetközi kutatócsoport által összegyűjtött adatok szerint 8,8 százalékkal, 1551 millió tonnával volt kevesebb - a szén-dioxid-kibocsátás 2020 első hat hónapjában 2019 azonos időszakához képest.

    
"Azért páratlan a kutatásunk, mert aprólékosan összegyűjtött, szinte valós idejű adatokra alapul. A Carbon Monitor kutatási kezdeményezés által összegyűjtött napi adatok alapján jóval gyorsabban és pontosabban kaphattunk egy átfogó képet, egyebek között arról, hogyan csökkent a kibocsátás a koronavírus-járvány feltartóztatására hozott járványügyi korlátozások idején az egyes országokban" - idézte Liu Zset, a pekingi Cinghua Egyetem földtudományi részlegének a kutatóját, a tanulmány vezetőszerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál.
    

Áprilisban, a járvány első hullámának csúcspontján, amikor a legtöbb országban szinte leállt az élet, a gazdaság egy része, a kibocsátás 16,9 százalékkal csökkent.  A Nature Communication című folyóiratban megjelent tanulmány azt is megmutatta, hogy a világgazdaság mely ágazatai voltak érintettek A legnagyobb kibocsátáscsökkentést a szárazföldi közlekedésben figyeltünk meg. Főként azért, mert az otthoni távmunka miatt világszerte 40 százalékkal csökkent a közlekedés CO2-kibocsátása. Ezzel szemben a energiatermelés, az iparágak kevésbé járultak hozzá a csökkenéshez: előbbi 22, utóbbi 17 százalékkal, csakúgy mint a légi közlekedés és a hajózás - részletezte az adatokat Daniel Kammen, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem professzora.
    

Érdekesség, hogy még a lakóházak esetében is láttunk egy kicsiny, három százalékos csökkenést, mivel az igen meleg volt tél az északi féltekén és az otthon maradt emberek többségénél csökkent a fűtőanyag-felhasználás a járványügyi korlátozások idején - tette hozzá. A kutatók adatait számtalan forrásból merítették:  31 ország energiatermelésének óránkénti adatbázisára, több mint 400 város napi gépijármű közlekedésére, a globális utasszállító légiközlekedésre, 62 ország napi ipari termelésére, több mint 200 országban az épületek energiafelhasználására.
    

A szakemberek azt is kimutatták, hogy a korlátozások enyhítése nyomán ismét növekedett a kibocsátás, a közlekedési ágazat kivételével 2020 júliusában a legtöbb ország gazdasága visszatért a szén-dioxid-kibocsátás megszokott szintjéhez. Még ha meg is maradna történelmileg alacsony szinten a kibocsátás, csak minimális hatása lenne a szén-dioxid hosszútávú koncentrációjára a légkörben - írták.
    

A tanulmány szerzői szerint az egyedüli hiteles stratégia a klíma stabilizálására az ipar és a kereskedelmi szektor, az energiatermelés és a fogyasztási rendszerek strukturális átalakítása.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyit nyom egy felhő?

Mennyit nyom egy felhő?

Tíz kérdés, amelyen talán még soha nem gondolkodtál!

Ilyen lehet az élet 2220-ban

Ilyen lehet az élet 2220-ban

Ezek a dolgok várhatnak az emberiségre 200 év múlva.

Hatalmas csillagok születéséről mesél a Tejútrendszerről készült új kép, amit a SOFIA készített

Hatalmas csillagok születéséről mesél a Tejútrendszerről készült új kép, amit a SOFIA készített

Ismerd meg a tíz legérdekesebb felfedezést, amit a NASA repülőgépre telepített, idén tíz éves teleszkópjának köszönhetünk!

Immúnissá vált a mérgeskígyó harapásra Tim Friede

Immúnissá vált a mérgeskígyó harapásra Tim Friede

A világ tizenöt érdekes dolga, amiről valószínűleg még nem hallottál.

A zebrák csíkjai csak idővel jelennek meg

A zebrák csíkjai csak idővel jelennek meg

Tizenkét kérdés, amire talán te is régóta kerested a választ!

Rejtélyes égi jelenségnek hitték a Tejutat Los Angelesben az áramszünet idején

Rejtélyes égi jelenségnek hitték a Tejutat Los Angelesben az áramszünet idején

Ezektől a tényektől biztos, hogy le fog esni az állad!

Több, mint 100 teliholdnyi területet fed le az égbolton az Andromeda-galaxisról készült mozaikkép

Több, mint 100 teliholdnyi területet fed le az égbolton az Andromeda-galaxisról készült mozaikkép

Az elmúlt évtized legérdekesebb WISE-felvételei.

Tévéstáb talált ősi római kardot Kanadában

Tévéstáb talált ősi római kardot Kanadában

Öt felfedezés, ami akár át is írhatja a történelmet.

Két űrhajós lemaradt a Hubble-űrtávcső telepítéséről

Két űrhajós lemaradt a Hubble-űrtávcső telepítéséről

Harminc érdekesség a Hubble Space Telescope-ról (HST).

Az Univerzum korának meghatározásában játszott kimagasló szerepet a Hubble-űrtávcső

Az Univerzum korának meghatározásában játszott kimagasló szerepet a Hubble-űrtávcső

Tudományos eredmények, amelyekben komoly segítséget nyújtott a 30 éves Hubble Space Telescope (HST).

http://ujhazak.com