A tengerfenék új térképét készítették el műholdfelvételek alapján

Húszezer, eddig ismeretlen víz alatti hegycsúcs szerepel a tengeraljzat új gravitációs térképén, amelyet két műhold felvételei alapján állított össze egy nemzetközi tudóscsoport.

A kutatásokat ismertető tanulmány a Science legújabb számában látott napvilágot.

01_atlantic_quakes_noland900

A tudósok a CryoSat-2 európai távérzékelő műhold és az amerikai-francia Jason-1 műhold korábban fel nem dolgozott felvételeit használták a térkép összeállításakor. Mindkét űreszköz, bár különböző céllal, a bolygó felszínének feltérképezésén "munkálkodott".

A jelenleg is folyó CryoSat-2 misszió a sarkvidéki jégtakaró (krioszféra) kutatására "szakosodott", míg a tavaly befejeződött Jason-1 óceánmegfigyelő küldetés a tengerszint-ingadozásokat regisztrálta, s az utolsó évben a Föld mágneses terének mérését végezte.

Mindkét űreszköz rendelkezett radar altiméterrel, olyan mikrohullámú távérzékelővel, amellyel a műhold és az óceán felszíne közötti függőleges távolságot lehet mérni. Az adott módszerrel a tengerek és óceánok vízszintingadozásait lehet feltérképezni, e mérések révén pedig megismerhető, hogy az óceánok miként reagálnak az olyan tengerfenéki képződmények gravitációs vonzására, mint amilyenek a víz alatti hegygerincek, hegycsúcsok.

Mint a kutatásokat irányító David Sandwell, a San Diegó-i Scripps Oceanográfiai Intézet geofizikaprofesszora rámutat, az új térkép kétszer pontosabb, mint a 20 évvel ezelőtti, amelyet az amerikai GEOSAT és az európai ERS-1 műholdak segítségével állítottak össze.

Ismertetése szerint a korábbi űreszközök csak a 2 kilométernél magasabb víz alatti csúcsokat tudták észlelni, a CryoSat-2 és a Jason-1 segítségével viszont a 1,5-2 kilométer magasságú képződményeket is regisztrálták. Ezáltal a tengerfenék-domborzat új térképén húszezer korábban nem ismert hegycsúcs szerepel.

A műholdfelvételek segítségével pontosabb ismereteket szereztek például az Indiai-óceán északi részén húzódó hegygerincről - a 8 kilométer vastagságú üledékréteget a Himalájáról "lemosott", mállott sziklatörmelék alkotja.

Hegygerincek húzódnak a Mexikói-öböl mélyén is, amelyek 150 millió évvel ezelőtti lávakitörésnek köszönhetően jöttek létre, a vulkanikus kőzetek alkotta képződmények segítségével a tudósok képet kaphatnak a múltbéli lemeztektonikai mozgásokról a régióban.

A projektnek köszönhetően pontosítani lehetett a mélységparamétereket az óceánok területének 80 százalékán, de az új térképnek jó hasznát veszik majd a víz alatti kőolaj- és földgázlelőhelyek kutatásánál is.

http://www.nature.com/news/gravity-map-uncovers-sea-floor-surprises-1.16048

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

http://ujhazak.com