A túl sok alkohol növelheti a bőrrák kialakulásának esélyét

A túlzott alkoholfogyasztás növelheti a bőrrák kialakulásának esélyét, mivel olyan láncreakciót indíthat el a szervezetben, amely a bőrt sebezhetőbbé teszi a daganattal szemben - állapította meg egy új kutatás.

bAz emésztés során a szeszes italok etilalkoholja acetaldehiddé alakul, ez a vegyület pedig érzékenyebbé teheti a bőrt a káros UV-sugarakkal szemben - idézte a BBC a British Journal of Dermatology című szaklapban megjelent tanulmányt.

Több ezer résztvevő adatait tartalmazó 16 különböző tanulmány elemzésével a kutatók megállapították, hogy napi egy vagy annál több alkoholos ital, vagyis fél liter sör, illetve egy pohár bor fogyasztása 20 százalékkal növeli a bőrrák kockázatát.

Az adatok alapján a rizikó arányosan emelkedett az alkoholbevitellel. Aki napi 50 gramm etilalkoholt, vagyis négy pohár bort, esetleg annál is többet fogyasztott, annál akár 55 százalékkal is nagyobb eséllyel lépett fel a melanóma - a bőrrák legsúlyosabb formája -, mint azoknál, akik nem, vagy ennél ritkábban, csak alkalmanként ittak.

Eva Negri, a tanulmány egyik szerzője, a Milánói Egyetem kutatója elmondta: UV-sugárzás jelenlétében az alkohol módosíthat a szervezet immunrendszerének működésén, ezzel pedig sokkal súlyosabb lehet a sejtek károsodása, így nagyobb a bőrrák megjelenésének veszélye is.

(http://www.bbc.co.uk/news/health-25930184)

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

http://ujhazak.com