A világon elsőként engedélyezték mesterséges csirkehús értékesítését Szingapúrban

Szingapúr a világon elsőként engedélyezte laboratóriumi körülmények között előállított csirkehús értékesítését - írja a BBC News.A Szingapúri Élelmiszerbiztonsági Hivatal (SFA) döntése értelmében az Eat Just nevű San Franciscó-i startup megkezdheti a "tiszta" - vagyis élő állat levágása nélkül előállított - hús árusítását. A mesterséges húsból első körben "csirkehúsfalatkákat" fognak készíteni, ám hogy a termék mikortól lesz elérhető, azt egyelőre nem jelentette be a vállalat.

    
Az SFA szerint egy szakértői munkacsoport vizsgálta meg az Eat Just gyártásellenőrzési és tesztelési adatait. "A tervezett felhasználási mennyiség az emberi fogyasztás szempontjából biztonságos, ezért Szingapúrban értékesíthető a termék az Eat Just csirkefalatkáinak összetevőjeként" - írta a hivatal. A hagyományos húsfélék alternatívái iránti kereslet növekszik, mivel a fogyasztók egyre tudatosabbak a saját egészségüket, az állatok jólétét és a környezetvédelmet illetően.
    

Az alternatív húsok piaca akár 140 milliárd dolláros (41 ezer milliár forint) is lehet a következő évtizedben, ami a globális húsipar nagyjából 10 százalékát jelenti. A növényi alapú húshelyettesítők, például a Beyond Meat termékei ma már számos élelmiszeráruház és étterem kínálatában megtalálhatóak. Az Eat Just termékei azonban nem növényi alapúak, hanem állati izomsejtekből állítják elő őket laboratóriumi körülmények között. Az eljárás során nem használnak antibiotikumokat.
   

A mesterséges hússal foglalkozó startupok legnagyobbjai, az izraeli székhelyű Future Meat Technologies és a Bill Gates támogatását élvező Memphis Meats gőzerővel igyekeznek belépni a piacra megfizethető és ízletes termékeikkel. A szingapúri Shiok Meats jelenleg laboratóriumi körülmények között próbál rákhúst előállítani.
    

A cégek nagy része a mesterséges húsok fogyasztásával járó környezeti előnyöket hangsúlyozza, ám néhány kutató szerint bizonyos körülmények között ez az alternatíva még akár ártalmasabb is lehet a klímaváltozás szempontjából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com