Átadták a mohácsi könyvtárban kialakított természettudományos élményközpontot

Átadták csütörtökön a mohácsi könyvtárban kialakított természettudományos élményközpontot, amely csaknem 300 millió forintos beruházással készült el.Szekó József (Fidesz-KDNP), a Duna-parti város polgármestere az átadón elmondta: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból a Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban kialakított tudásközpont a természettudományos és informatikai ismeretek elsajátításhoz nyújt segítséget az oktatási intézményeknek.     


Amikor korábban más települések bezárták a múzeumaikat és könyvtáraikat, Mohács ezen intézményeinek fejlesztése mellett döntött - hangsúlyozta a polgármester. Mint ismertette, a fejlesztés keretében 40 fős oktatótermet és számítástechnikai termet alakítottak ki, illetve beszerezték az oktatáshoz szükséges - robotikai és természettudományos - eszközöket, bútorokat.   


Kovácsné Bodor Erika, a szakmai munkacsoport vezetője az MTI-nek elmondta: a központ az általános és középiskolás diákjainak nyújt majd oktatáson kívüli, az élménypedagógia módszereire épülő tanulási lehetőséget. A programokba 22 intézményt, a mohácsi és bólyi tankerület diákjait, valamint a pécsi katolikus egyházmegye által fenntartott két oktatási intézmény tanulóit vonják be.     


Hozzátette: a létesítményben várhatóan főként hétköznap délutáni szakköröket, hétvégenként pedig alkotóműhely-foglalkozásokat tartanak. A nyári szünetben a gyermekek számára programozó táborokat is rendeznek - részletezte, arra is kitérve, hogy a központ legnagyobb attrakciója a robotika. A tudásközpont támogatja a pedagógusok, oktatók felkészítését, illetve biztosítja a természettudományos élményprogramokhoz szükséges infrastruktúrát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com