Áttörés: egy program elhitette magáról, hogy ember!

Egy számítógépes program 64 év után teljesítette a Turing tesztet. Ez annyit jelent, hogy elhitette az emberi bírálókkal, hogy a válaszokat egy hús-vér ember adja, nem egy gép. Óriási áttörés ez a tudomány számára.


Az ezredfordulóra már lesz olyan számítógép vagy program, amivel chatelve egy átlagos felhasználó nem fogja tudni, hogy egy géppel beszélgetett – feltételezte Alan Turing, aki az 1950-ben publikált tanulmányában vázolta a Turing-teszt koncepcióját. A teszt nem a tudásra épül, hiszen abban úgyis a gépek lennének a jobbak, hanem a válaszok emberi mivoltát vizsgálja.

A HVG értesülései szerint ezen a teszten siklott át most egy program.


A Turing teszt során számítógépen át, írott szövegben kommunikál egy ember két tesztalannyal, melyek közül az egyik valódi ember, míg a másik gép. A teszt során mindkét alany megpróbálja meggyőzni a kérdezőt arról, hogy ő valójában egy gondolkodó ember. A beszélgetés során a szövegkörnyezetet és a szóhasználatot veszik figyelembe.


mesterseges-intelligencia-kerdesek-960x600


Ha egy gépi résztvevő a kísérletben szereplők 30 százalékával elhiteti, hogy ember, akkor már olyan szintű intelligenciát mutat, ami egyértelműen bebizonyítja, hogy létezik “gondolkodó gép". A teszttel szemben megfogalmaztak néhány kritikát, többek közt azt, hogy az emberi párbeszéd képessége még nem egyenlő az intelligenciával. Ennek ellenére a Turing-teszt még mindig széles körben használt a mesterséges intelligencia tanulmányozása során. Az elmúlt 64 év alatt egyetlen gépnek/programnak sem sikerült teljesíteni a tesztet mostanáig.


Először a Readingi Egyetem egyik eseményén egy magát Eugene Goostmannak (egy 13 éves ukrán kisfiúnak) kiadó program győzte meg a szakemberek 33 százalékát arról, hogy valóban egy emberrel beszélgetnek. Az Egyesült Államokban élő orosz Vladimir Veselov és az Oroszországban élő ukrán Eugene Demchenko közös fejlesztésének eredménye volt a sikeres chatrobot. Ugyanez a program 2012-ben már közel járt az áttöréshez, de akkor még nem sikerült neki az “átverés”.


A teszt kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy milyen veszéllyel jár majd ha már rendelkezésünkre áll az a technológia, hogy egy számítógépes program képes élő embernek kiadni magát. Egy biztos, a Turing-tesztet sikeresen teljesítő géppel most még közelebb jutottunk a Ray Kurzweil által megjósolt jövőhöz, hiszen az emberiséget éppen ezek a mérföldkövek befolyásolják.


Forrás: Hvg

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com