Augustus császár nyolcadik légiójának barakkjait tárják fel Bulgáriában

Augustus római császár nyolcadik légiója barakkjainak nyomaira bukkantak Bulgáriában, a feltárásokat végző Varsói Egyetem régészei szerint a leletek által a történészek régóta áhított tárgyi bizonyítékok birtokába jutottak.

Denarius-Septimius_Severus-l22primigenia-RIC_0005A bulgáriai déli részén fekvő Szvistov közelében végzett ásatások során találták meg az időszámításunk szerinti első századból származó barakkegyüttes maradványait. A 16 méter széles és 42 méter hosszú épületek egy kisebb és egy nagyobb helyiségből álltak, és a térségben állomásozó római katonák távozásával fokozatos változásokon mentek keresztül - magyarázta az expedíciót vezető lengyel Piotr Dyczek professzor a PAP lengyel hírügynökségnek.

A maradványok azt mutatják, hogy a hatalmas faoszlopokra felhúzott, fehér vakolású építmények nagyobb - feltehetőleg emeletes ágyakkal berendezett - szobái szolgálhattak a katonák alvóhelyéül, míg a fapárkányokkal szegélyezett előhelyiségekben a mindennapokban szükséges használati tárgyaikat tárolhatták. Erről árulkodnak a feltárt csigás mintázatú olajlámpák, üvegedények, palackok és boros kupák.

A régészek bronzból készült asztalt és edényeket is találtak, a harci életmódra utaló nyomok között pedig bilincseket és páncéldarabokat is megtaláltak.

A leletek egy jelentős részét képezték az elsősegélynyújtásnál használatos bronzból készült eszközök, amelyek a régészek szerint a légió mellett dolgozó orvosoktól származhatnak.

A barakkok alaprajzait kutató történészek számára máig az ókorból fennmaradt írásos emlékek jelentik az elsődleges támpontot, Dyczek professzor szerint azonban az augusztusban és szeptemberben végzett ásatások eredményei kézzelfogható tárgyi bizonyítékot jelenthetnek a tudomány számára.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

http://ujhazak.com