Az ÁNTSZ és a Nébih is várja az érdeklődőket

Laborlátogatással, kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal várja az érdeklődőket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken Budapesten, a Kutatók éjszakáján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pedig országszerte tíz telephelyén mutatja be az állategészségügyi diagnosztika, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, valamint a növény- és talajvédelem területén végzett munkáját.antszAz ÁNTSZ programjain az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ munkatársainak segítségével a látogatók megismerkedhetnek a szuperbaktériumokat övező tévhitekkel és a tényekkel, valamint a védőoltással megelőzhető kiütéses betegségekkel.

Ki lakik a vízben? címmel szó lesz az ivóvízről és arról, "ami mögötte van", lesz pollenvadászat és Sejt, ami mit sem sejt címmel kromoszómavadászat, de az anthrax új szerepeiről is hallhatnak az érdeklődők, akik a helyszínen regisztrálva laborlátogatásokon pillanthatnak be a szakemberek munkájába - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

A Nébih tájékoztatása szerint Budapesten a Mester utcai laborban, a Tábornok utcai telephelyen és a Feneketlen tónál, vidéken pedig kaposvári, kecskeméti, miskolci, székesfehérvári, szolnoki, tanakajdi és veszprémi laboratóriumaiban várja a közönséget.

A látogatók megtudhatják például, hogyan lehet kimutatni a GMO-kat élelmiszerekből, akácméz-e az akácméz, hogyan lehet egy teljes üveg ásványvizet egy Petri-csészében megvizsgálni, és hogyan használható a biochip az élelmiszerek vizsgálatában.

Megismerkedhetnek a lángfestéssel és olyan betegségekkel, mint az afrikai sertéspestis vagy a lovak fertőző kevésvérűsége. Sétát tehetnek talajvédelmi laboratóriumban, megtudhatják, alkalmasak lennének-e érzékszervi bírálónak, és ízküszöbérték-vizsgálaton is részt vehetnek.

A részletes programot a www.kutatokejszakaja.hu honlapon találják az érdeklődők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com