Az eddigieknél hatékonyabb HIV-elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel

Új, az eddigieknél hatékonyabb, HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel - írta a BBC hírportálja.A vírus több törzse elleni védelem kialakítására fejlesztett szer 393 emberben sikerrel váltotta ki a védekező rendszer reakcióját - olvasható a Lancet orvosi hetilap aktuális számában közölt tanulmányban. További tesztek szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák, a szer megóvja-e az embereket a HIV-fertőzéstől.    

    
A világon mintegy 37 millióan élnek HIV-fertőzéssel vagy AIDS-betegséggel, a becslések szerint 1,8 millió új esetet diagnosztizálnak évente.

Se védőoltás, se gyógymód nincs a kór ellen, bár kezelésében nagy előrelépések történtek. A vakcina kifejlesztése hatalmas kihívásnak bizonyul, részben azért, mert a vírusnak nagyon sok különböző törzse van, részben azért, mert mutációk útján képes elkerülni az immunrendszer támadásait.
    

Korábbi próbálkozások a HIV-vakcina kifejlesztésére egy-egy törzsre irányultak, amely a világ egy-egy régiójában található. Az új szert azonban "mozaikosra" tervezték különböző HIV-törzsek darabjaiból, és azt remélik, hatékonyabb védelmet fog nyújtani a vírus szinte korlátlan számú törzse ellen. A kutatók randomizált, kettős vak, placebo-kontrollcsoportos teszteket végeztek a mozaikvakcina különböző kombinációival. A tesztekben 18-50 éves emberek vettek részt, akik nem voltak HIV-fertőzöttek.
    

Az amerikai, ruandai, ugandai, dél-afrikai és thaiföldi alanyok 48 hét alatt négy oltást kaptak. Minden kombináció HIV-ellenes immunreakciót váltott ki és mindegyik oltóanyagot biztonságosnak találták. Ezzel párhuzamosan rhesusmajmok is kaptak a vakcinából, hogy megóvja őket a HIV majommegfelelőjének számító vírustól.
    

A mozaikvakcina embereknél legígéretesebbnek bizonyult kombinációja a 72 majom 67 százalékát megvédte a vírustól. A következő lépés az lesz, hogy 2600 olyan fekete-afrikai nő részvételével tesztelik az oltóanyagot, akiknél magas a megfertőződés kockázata.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com