Az "isteni részecske" közelében - Nyílt napokat tart a CERN szeptemberben

Nyílt napokat tart az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN szeptemberben: a kétnapos program alatt a Genfbe látogatók közelről megismerhetik a nemzetközi tudományos központ felfedezéseit és kísérleteit, valamint azokat a lenyűgöző szerkezeteket, amelyek a felfedezésekhez, többek közt az "isteni részecskeként" emlegetett Higgs-bozon megismeréséhez vezetnek.

cerAz Our Universe is Yours (A mi világunk a tiétek) címmel megrendezendő nyílt napokat szeptember 28-án és 29-én tartják. A látogatóknak reggel 9-től este 8-ig lesz alkalmuk találkozni a CERN kutatóival, mérnökeivel és technikusaival, bebarangolhatják a világ legnagyobb részecskefizikai kutatóközpontjának laboratóriumait, kísérleteit és részecskegyorsítóit - olvasható a CERN honlapján.

Hozzávetőleg 40 látogatópontot alakítanak ki, a fénypontok között lesz várhatóan, hogy a vendégek kísérletekben vehetnek részt az "antianyag-gyárban" - a CERN egyetlen részecskelassítójában -, az óriási mágneseknek otthont adó hangárokban és más helyszíneken. Az érdeklődők lejuthatnak a föld alá, a világ legnagyobb - 27 kilométeres - részecskegyorsítójába, a nagy hadronütköztetőbe (LHC) is, valamint felkereshetik annak kísérleteit, a CMS-t, az ATLAS-t, az ALICE-t és az LHCb-t.

A CERN-ben igen ritkán, általában ötévente tartanak nyílt napokat. A mostanira többek közt azért kerülhet sor, mert az LHC fejlesztés miatt két évig áll, és - nagyobb energián - csak 2015-ben indul újra. Amikor üzemel, az LHC-ben még a világűrnél is hidegebb van 1,9 fokkal - ez is szükséges ahhoz, hogy a mágnesek szupravezetőként működjenek -, a részecskék ütközésekor viszont 1000 milliószor nagyobb a hőmérséklet, mint a Nap belsejében. A protonnyalábok egy másodperc alatt 11 ezerszer "utazzák körbe" a 27 kilométeres gyűrűt, vagyis a fénysebesség 99,9999991 százalékával száguldanak.

Mivel a föld alatti látogatások szigorúan korlátozottak, az érdeklődők elektronikus rendszeren keresztül igényelhetnek jegyeket augusztus második felében. Egy személy négy jegyet foglalhat, a belépők meghatározott napra és meghatározott idősávra lesznek érvényesek.

A szervezők hozzávetőleg százezer látogatóra számítanak a nyílt napokon. A belépés az összes programra ingyenes.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com