Ázsiából származó műanyaghulladékok borítanak be egy mindentől távol eső atlanti-óceáni szigetet

Csaknem 75 százalékban Ázsiából, döntően Kínából származnak azok a műanyagpalackok, amelyeket az Atlanti-óceán déli részén fekvő Inaccessible Island területén találtak dél-afrikai és kanadai kutatók, akik szerint a hulladékok a térségben elhaladó kereskedőhajók fedélzetéről kerülhetnek a nyílt vízbe, majd onnan a szigetre.Évente nagyjából 12,7 millió tonna műanyagszemét kerül a világ óceánjaiba, ám ez az adat csupán a szárazföldi forrásokat takarja - írja a BBC hírportálja. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány szerint a szakemberek mostanáig úgy vélték, hogy a tengerekben lévő hulladék döntő része a szárazföldről származik, ám a most publikált bizonyítékok másra utalnak.

   
"Amikor tavaly a szigeten jártunk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy milyen nagy mennyiségű palack halmozódott fel" - mondta Peter Ryan, a Fokvárosi Egyetem munkatársa, aki a tanulmány vezető szerzője volt. A világörökségi helyszínek közé tartozó szigeten végzett vizsgálataik során a kutatók 3515 darab hulladékot elemeztek 2009-ben és 8084-et 2018-ban. Megállapították, hogy a PET-palack a leggyakoribb hulladék a szigeten és ezeknek a száma nő a leggyorsabban: az 1980-as évek óta éves szinten 14,7 százalékkal.
    

A szigeten talált legrégebbi tárolóedény egy 1971-ben gyártott, nagysűrűségű polietilénből készült palack volt, amelyet 2018-ban találtak. A palackok többsége ugyanakkor két évvel azelőtt készült, hogy partra sodródott a szigeten. "Rajtuk van a dátum, a gyártó jele, és ha az ember tisztában van a különböző gyártókkal, akkor azt is meg tudja állapítani, hogy honnan származnak a palackok" - mondta Ryan, hozzátéve, hogy a megvizsgált palackok több mint 75 százalékáról derült ki, hogy Ázsiából való.
    

A palackok döntően Ázsiából, elsősorban Kínából származnak, és viszonylag újak, ezért nem kerülhettek a globális óceáni áramlatokkal a szigetre, ami sugallja, hogy a területen áthaladó hajókról dobhatták őket a vízbe. "Az első gondolatom az volt, hogy halászhajóflották állhatnak a háttérben" - mondta a kutató, megjegyezve, hogy a palackok kínai eredete miatt ez az elmélet megdőlni látszik, mivel az Atlanti-óceán déli részén a tajvani és japán halászflották dominálnak.
   

"Úgy vélem, elég meggyőzőek a bizonyítékok arról, hogy a hulladék kereskedőhajókról származik" - fűzte hozzá Ryan. "Az elmúlt egy évtizedben jelentősen fellendült a kereskedelmi célú hajózás, különösen Dél-Amerikából Ázsia irányába" - mondta a kutató, megjegyezve, hogy őt személy szerint kissé meglepte a hulladékok forrása, mivel korábban úgy vélte, hogy a kereskedőhajóflották jobban tartják magukat a fedélzetről való szemetelést tiltó nemzetközi megállapodásokhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com