Bejelentette a NASA, hogy folyékony sós vizet találtak a Marson!

A ma délutánra hirdetett sajtótájékoztatón a NASA szenzációs bejelentést tett, miszerint folyékony sós vizet találtak a Marson.


Az egész világ izgatottan várta a nagy bejelentést, amelyet így hirdettek meg: "Mars – rejtély megoldva."

mars-1

"A Mars egyszer nagyon hasonlított a Földre: vastagabb atmoszférája volt, hatalmas óceánja, amely több mint egy kilométer mély lehetett, és az északi félteke kétharmadát elfoglalhatta” – mondta a sajtótájékoztató megnyitása után Jim Green, a NASA bolygókutatási részlegének vezetője.

mars1-e1443454474788-1024x575

Az eseményen bejelentették, hogy már évek óta tudtak arról, hogy a vörös bolygó felszínén időszakosan sötét sávok jelenek meg. Ezeket pedig a tudósok szerint most már biztos, hogy a folyékony sós víz hozza lére.

2CCDFCC300000578-3250431-image-a-2_1443307145275

Ezek nem mások, mint az úgynevezett sötét lejtősávok, amelyek a meleg évszakban több területen is feltűnnek. Amikor a hőmérséklet fagypont alá süllyed, akkor a hideg beálltával a lejtősávok halványabbak lesznek. Már hosszú idő óta gyanították, hogy vízről lehet szó, mert a sötét lejtősávok időjárásfüggően jelentek meg.

mars1-AFP

A NASA kutatói szerint mostanra sikerült színképelemzés segítségével bizonyítani teljes egészében, hogy a Marson folyékony sós víz található.

A zord éghajlat miatt azonban csak időszakonként figyelhető meg a folyékony sós víz jelenléte. A só miatt ugyanis a víz a koncentrációtól függően mínusz fokok esetén is folyékony marad.

mars-AFP

A víz nem más, mint az élet, de a vörös bolygó esetében erről még csak óvatosan lehet beszélni. De az tény, hogy a Földön hasonló körülmények esetén már egyes egysejtűek életben maradnak.

A NASA szakemberei azonban még azt nem tudják, hogy a most talált folyékony sós víz honnan ered.

Azt feltételezik, hogy a légkörből csapódhat ki vagy pedig melegebb idő esetén a föld alatti jégkészletből olvad ki. A harmadik eset pedig, hogy egyes hidratált ásványokban keresendő a víz forrása.

20150902mars-kanal-curiosity2

A következő kérdés, amelyre a választ a jövőben keresni fogják, hogy mennyi víz van a felszín alatt és hogy van-e élet az eddig halottnak hitt vörös bolygón?

Egyes kutatók szerint a bakteriális élet jelenlétének esélye a Marson nagyon magas. Mások szerint az új bizonyítékokat figyelembe véve óvatosságra van szükség. Azaz ez lesz a következő Mars-expedíció célja.

mars-7

A Mars régen sokban hasonlított a Földhöz, abban a tekintetben, hogy egy kilométer mély óceán volt rajta és vastag atmoszféra vette körül. A pályája is nagyon hasonlít a mi bolygónkhoz, az évszakok is váltakoznak a Marson, csak sokkal hidegebbek.

mars-3

Amikor hosszú hideg időszakok vannak, a hőmérséklet akár -120 fokig is leeshet, nyáron viszont a plusz 20-at is meghaladhatja.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com