Civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését

Civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők az Atlas nevű kométa változását.A decemberben felfedezett Atlasról a tudósok úgy vélték, valószínűleg az év legnagyobb fényű üstökösévé válhat, szabad szemmel is látható lehet. Nemrég azonban gyanítani kezdték, hogy az üstökös több részre esett szét, miután gyorsan halványulni kezdett.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

    


Az egymással számítógépes kapcsolatban álló teleszkópokat (eVscope) fejlesztő Unistellar nevű cég munkája nyomán lehetővé vált, hogy civil és hobbicsillagászok alacsonyabb költségű műszerekkel figyelhessék meg az égitestek mozgását.     Az Atlas szétesésével szerephez jutottak a civil csillagászok: a világ számos pontján készített saját felvételeikből állt össze egy nagy felbontású kép erről a haldokló égi jelenségről - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

  
Április 11-én éjjel tucatnyi eVscope-használó állította fel teleszkópját a kertben, a balkonon vagy éppen egy mezőn például Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban és Nagy-Britanniában. Április 14-én az Egyesült Államokban is felhívást intéztek a hobbicsillagászokhoz az után, hogy szétesett az üstökös és változás következett be kómájában, az üstökösök magja körül keletkező ködszerű gázfelhőben.
    

A megfigyelések idején negyven európai és húsz amerikai teleszkóphasználó gyűjtött adatokat, amelyeket továbbított az Unistellar szervereire. Ezekből az adatokból állt össze az a "szuperfelvétel", amely az Atlast rendkívül magas szín- és részletgazdagságban mutatja be. Látható az üstökös kómája és csóvája, valamint egy különös zöldes fényhatás, melyet cianidok jelenlétének tulajdonítanak.
   

Az amerikai megfigyelők által három nappal később összeállított kép megmutatja az üstökös kómájában bekövetkezett alaki változásokat, amelyek arra utalnak, hogy az üstökös magja valóban töredezetté vált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com