Civil szervezet alakult a közösségi régészet támogatása érdekében

Civil szervezet alakult a közösségi régészet népszerűsítése és az illegális régészeti tevékenység visszaszorítása érdekében - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.A Közösségi Régészeti Egyesület elnöke, Deák Ferenc elmondta: tagjaik önkéntes munkával és jelentős helyismerettel tudják segíteni a hivatásos régészek munkáját. A 90-es évek óta egyre jobban elterjedt a fémkeresők használata a civilek körében, akik közül egyre többen kerestek kapcsolatot a múzeumokkal - idézte fel Meleg József, az egyesület munkatársa.

    
A nagy érdeklődésre reagálva a Ferenczy Múzeumi Centrum egyik régésze, Rácz Tibor dolgozta ki a közösségi régészeti programot, amely körül kialakult egy közösség azokból a hobbi fémkeresősökből, akik úgy gondolják, hogy a leleteknek a múzeumokban a helyük - fűzte hozzá. Meleg József kiemelte: ezek az önkéntesek nagy hasznot hajtanak a kulturális örökség számára azzal, hogy az illegális fémkeresősök elől összegyűjtik a leleteket.  
   

A hatályos szabályzás szerint minden 1711 előtt földbe került lelet az államot illeti, ha valaki ilyen tárgyat talál, köteles bejelenteni a helyi jegyzőnek vagy a területen illetékes múzeumnak. Fémkeresőt használni pedig csak örökségvédelmi engedéllyel lehet - mondta. Hozzáfűzte: ugyanakkor Magyarországon több ezren foglalkozhatnak illegális régészeti tevékenységgel. A rendszerváltás után nagyon volt könnyű hozzájutni a szükséges eszközökhöz, miközben nem lehet minden lelőhely mellé őrt állítani.
    

Meleg József szerint az illegális fémkeresősök a lehetséges lelőhelyek egy részét már kifosztották, főleg a Dunántúlon, ahol a rómaiak megtelepedtek és nagyon sok, viszonylag könnyen megtalálható fémtárgyat hagytak maguk után. Az egyesület munkájáról beszélve Meleg József példaként kiemelte, hogy a tavaly megtalált, több ezer koraújkori pénzérméből álló érdi kincsleletet az egyesület egyik alapító tagja tárta fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

A spenótban védhet a demenciától a nitrát, de ivóvízben árthat

Egy új kutatás derítette ki a vegyület ellentétes hatását.

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

http://ujhazak.com