Csillagász: a NASA marsjárója komplex és kockázatos leszállást hajt végre

Csütörtökön megérkezik a vörös bolygóra a NASA Perseverance marsjárója, amely egy nagyon komplex és kockázatos ejtőernyős leszállást követően fogja megkezdeni küldetését - erről Kiss László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában."Történelmi időket élünk" - mondta Kiss László, aki a műsorban felidézte, hogy tavaly június végén három űrszonda indult a Mars felé. Ezek közül a legfejlettebb, a Perseverance, magyar idő szerint este 10 óra körül kísérli meg a légköri fékezést és leszállást a Jezero-kráter térségében.

    
Hozzátette: a marsjáró landolását csütörtökön este 9 órától élőben közvetítik csillagászok a Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldalán. Kiss László elmondta, a marsjáró leszállását nem a Földről irányítják, autonóm módon fog leereszkedni a bolygó felszínére. Hozzátette: csütörtökön este még nem lesznek képek a landolásról, az este folyamán csak a leszállás sikeréről vagy a sikertelenségéről lehet beszámolni kis, 11 és fél perces késéssel, hiszen ennyi idő kell, hogy az információ eljusson a Földre.
    

Kiss László elmondta azt is, hogy a korábbi marsjárók általában nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ezzel szemben a Perseverance egy kontrollált, aktív, nagyon komplex leszállást hajt végre. Ebben elég sok kockázat van - magyarázta Kiss László. A csillagász kitért arra is, hogy a marsjárón található az eddigi legfejlettebb helyszíni labor, ami egykori marsi életjeleket fog kutatni, emellett olyan kísérletekre is sor kerül, amelyekkel az elkövetkező évek emberes Mars-utazásaihoz szükséges technológiákat tesztelik.  "Ezek mind olyan technológiai demonstrációk, amelyeknek a tudományos jelentősége ma még kevésbé fontos, viszont a jövőbeli kutatásokat meg fogják alapozni" - hangsúlyozta Kiss László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com