Csillagászat a kőkorban
A mai fejlett, modern világ űrtechnikai vívmányainak előnyeit, az általuk tett megfigyelések, kutatások eredményeit látva sokszor az a kérdés vetődik fel bennünk, vajon képes-e az ember eme eszközöknél újabbat, sokoldalúbbat létrehozni? Az ultramodern berendezések ellenére tény, hogy a végeláthatatlan világűr bizony még rengeteg felfedezetlen csodát rejteget magában!
A éjsötét égbolt fénylő „micsodái” – a csillagok felfedezése
Nem is gondolnád, hogy az embert már a kezdetek kezdetén foglalkoztatta az égen cikázó, vagy csupán egyhelyben tündöklő objektumok sokasága. Nem meglepő, hogy az elérhetetlen ragyogás babonás félelmet generált bennük. Természetesen nemcsak a misztikus égitestek voltak az emberre nagy hatással! A Nap és a Hold folyamatos változásaira is oda kellett figyelniük, hiszen ez a túlélés záloga volt!
Tudósaink sem tudják pontosan meghatározni, hogy mikor figyelt fel az ősember a csillagos ég rejtelmeire. Az első észrevételek értelemszerűen a szabad szemmel történő megfigyelések voltak – így a Nap, a Hold, s egyéb fényes csillagokra irányult kezdetben az ember figyelme –, de a csillagokra hasonlító, fényes bolygók mozgásának fürkészéséhez már rendszeres vizsgálódások kellettek. A kacér fénycsóvák, vagyis az üstökösök „villámlátogatásait” az égbolton a veszély előjelének tekintették, ugyanúgy, mint a Nap-illetve Holdfogyatkozásokat. Ha jobban belegondolunk valamiféle babona a mai napig él eme jelenségek kapcsán, hiszen sokan kívánnak valamit, ha üstökös „szalad” végig a komor égen, a Nap-illetve Holdfogyatkozások pedig önmagukban is igen misztikusak, hiszen olyankor minden baljós sötétségbe borul…
Az ősi csillagászati felfedezésekkel, elődeink „kutatásaival”, megfigyeléseivel az archeoasztronómia tudományága foglalkozik. Napjaink kutatói a régészeti leleteket a csillagászati ismérveikkel próbálják értelmezni. Közismert csillagászati vonatkozású régészeti leleteknek tekintendő a Newgrange-i sírkamra és a Stonehenge.
3000 éves sírkamrák és a korabeli csillagászat
Hallottatok már a Brú na Bóinne, azaz a „Boyne-kanyarulat” neolitikus sírkamráiról, állóköveiről és más megalitikus leleteiről? Ez egy olyan igen jelentős régészeti együttes, mely Írországban található, a Boyne folyó közelében. A folyó bal partján mintegy 780 hektáros területen húzódik a neolitikus kamrasír, azaz 7, 8 millió négyzetméteren! Éppen akkora ez a terület, mint a Kanada partjainál fekvő magánszigetnek! Na igen, van mit felfedezni egy ekkora területen a régészeknek! A sírkamra-együttes nem öregebb ötezer évnél! Már a kora miatt is tisztelnünk kell, de az „i”-re a pontot csillagászati jelentősége teszi fel! A Brú na Bóinne-i létesítmény 1993 óta a UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
A newgrange-i titokzatos fénysugár
A Newgrange egy dombba vájt sírkamra, melyhez egy 18 méteres sejtelmes folyosó vezet. A bejárat felett egy kicsiny nyílás található, amelyen keresztül a Nap évente csupán egyetlen egy alkalommal a folyosót átszelve, rövid időre megvilágítja a sírkamra belső részét. Ez hajszálpontosan a téli napforduló napjára esik, december 22-ére. Az északi féltekén ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka.
Stonehenge
Az Angliában található, i.e. 2000 évvel állított, hatalmas kőoszlopokból felépülő, megalit építményről, a Stonehenge-ről valószínűleg mindannyian hallottatok, olvastatok már. De miért is van csillagászati vonatkozása pár kőtömbnek? Járjunk utána!
A Stonehenge-hez hasonló építményeket nemcsak Angliában, hanem Európa más területein, többek közt Franciaországban és Spanyolországban is felfedeztek. A létesítményt egy kör formájú árok határolja, s ezen belül helyezkednek el patkó alakban az oszlopok, melyeket dolmeneknek nevezünk.
Az úgynevezett oltárkő felől nézve a Nap a sarokkő felett kel fel, pontosan a nyári napfordulókor, tehát június 22-én. Ezen a napon a legrövidebb az éjszaka és a leghosszabb a nappal az északi féltekén. Izgalmas tény, hogy a Stonehenge szimmetriatengelye éppen ebbe az irányba van beállítva.
Miért építettek ilyeneket a kőkorszaki emberek?
Ezt pontosan megválaszolni nem egyszerű. Feltehető, hogy az időt szerették volna mérni, más kutatók szerint inkább vallási indíttatásból. Egy azonban egészen biztos: a korabeli embereknek komoly csillagászati ismeretekkel kellett rendelkezniük, továbbá ismerniük kellett a Nap évi járását is! Azt se felejtsük el, hogy az építők kb. 50 km-ről szállították a kőtömböket az építési területre, ezek szerint műszaki teljesítményük sem piskóta!
Ha nemcsak európai kőkorszaki civilizációkat vizsgálunk, hanem mondjuk visszakalandoznánk az i.e. 1500 - i.sz. 1500 közötti időszakra, a mai Közép-Amerika területére, máris a maják rendkívül fejlett matematikája, csillagászati vizsgálódásai, bonyolult naptárrendszere tárulna elénk. A maják a Napot istenként kezelték, s Nap-piramisokat állítottak. Ezek különlegessége abban rejlett, hogy függőleges lyukakat vájtak beléjük, melyeken át a Nap csak bizonyos időközönként, pontosan évi két alkalommal világította be az épület belsejét.
Forrás: Wikipedia, Képek forrása: Google
A éjsötét égbolt fénylő „micsodái” – a csillagok felfedezése
Nem is gondolnád, hogy az embert már a kezdetek kezdetén foglalkoztatta az égen cikázó, vagy csupán egyhelyben tündöklő objektumok sokasága. Nem meglepő, hogy az elérhetetlen ragyogás babonás félelmet generált bennük. Természetesen nemcsak a misztikus égitestek voltak az emberre nagy hatással! A Nap és a Hold folyamatos változásaira is oda kellett figyelniük, hiszen ez a túlélés záloga volt!
Tudósaink sem tudják pontosan meghatározni, hogy mikor figyelt fel az ősember a csillagos ég rejtelmeire. Az első észrevételek értelemszerűen a szabad szemmel történő megfigyelések voltak – így a Nap, a Hold, s egyéb fényes csillagokra irányult kezdetben az ember figyelme –, de a csillagokra hasonlító, fényes bolygók mozgásának fürkészéséhez már rendszeres vizsgálódások kellettek. A kacér fénycsóvák, vagyis az üstökösök „villámlátogatásait” az égbolton a veszély előjelének tekintették, ugyanúgy, mint a Nap-illetve Holdfogyatkozásokat.
Az ősi csillagászati felfedezésekkel, elődeink „kutatásaival”, megfigyeléseivel az archeoasztronómia tudományága foglalkozik. Napjaink kutatói a régészeti leleteket a csillagászati ismérveikkel próbálják értelmezni. Közismert csillagászati vonatkozású régészeti leleteknek tekintendő a Newgrange-i sírkamra és a Stonehenge.
3000 éves sírkamrák és a korabeli csillagászat
Hallottatok már a Brú na Bóinne, azaz a „Boyne-kanyarulat” neolitikus sírkamráiról, állóköveiről és más megalitikus leleteiről? Ez egy olyan igen jelentős régészeti együttes, mely Írországban található, a Boyne folyó közelében. A folyó bal partján mintegy 780 hektáros területen húzódik a neolitikus kamrasír, azaz 7, 8 millió négyzetméteren! Éppen akkora ez a terület, mint a Kanada partjainál fekvő magánszigetnek! Na igen, van mit felfedezni egy ekkora területen a régészeknek! A sírkamra-együttes nem öregebb ötezer évnél! Már a kora miatt is tisztelnünk kell, de az „i”-re a pontot csillagászati jelentősége teszi fel! A Brú na Bóinne-i létesítmény 1993 óta a UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
A newgrange-i titokzatos fénysugár
A Newgrange egy dombba vájt sírkamra, melyhez egy 18 méteres sejtelmes folyosó vezet. A bejárat felett egy kicsiny nyílás található, amelyen keresztül a Nap évente csupán egyetlen egy alkalommal a folyosót átszelve, rövid időre megvilágítja a sírkamra belső részét. Ez hajszálpontosan a téli napforduló napjára esik, december 22-ére. Az északi féltekén ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka.
Stonehenge
Az Angliában található, i.e. 2000 évvel állított, hatalmas kőoszlopokból felépülő, megalit építményről, a Stonehenge-ről valószínűleg mindannyian hallottatok, olvastatok már. De miért is van csillagászati vonatkozása pár kőtömbnek? Járjunk utána!
A Stonehenge-hez hasonló építményeket nemcsak Angliában, hanem Európa más területein, többek közt Franciaországban és Spanyolországban is felfedeztek. A létesítményt egy kör formájú árok határolja, s ezen belül helyezkednek el patkó alakban az oszlopok, melyeket dolmeneknek nevezünk.
Az úgynevezett oltárkő felől nézve a Nap a sarokkő felett kel fel, pontosan a nyári napfordulókor, tehát június 22-én. Ezen a napon a legrövidebb az éjszaka és a leghosszabb a nappal az északi féltekén. Izgalmas tény, hogy a Stonehenge szimmetriatengelye éppen ebbe az irányba van beállítva.
Miért építettek ilyeneket a kőkorszaki emberek?
Ezt pontosan megválaszolni nem egyszerű. Feltehető, hogy az időt szerették volna mérni, más kutatók szerint inkább vallási indíttatásból. Egy azonban egészen biztos: a korabeli embereknek komoly csillagászati ismeretekkel kellett rendelkezniük, továbbá ismerniük kellett a Nap évi járását is! Azt se felejtsük el, hogy az építők kb. 50 km-ről szállították a kőtömböket az építési területre, ezek szerint műszaki teljesítményük sem piskóta!
Ha nemcsak európai kőkorszaki civilizációkat vizsgálunk, hanem mondjuk visszakalandoznánk az i.e. 1500 - i.sz. 1500 közötti időszakra, a mai Közép-Amerika területére, máris a maják rendkívül fejlett matematikája, csillagászati vizsgálódásai, bonyolult naptárrendszere tárulna elénk. A maják a Napot istenként kezelték, s Nap-piramisokat állítottak. Ezek különlegessége abban rejlett, hogy függőleges lyukakat vájtak beléjük, melyeken át a Nap csak bizonyos időközönként, pontosan évi két alkalommal világította be az épület belsejét.
Forrás: Wikipedia, Képek forrása: Google
Hozzászólások