Csütörtökön megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-t.Április 11-én este fél 9 körül a Hold vékony sarlója és a Fiastyúk csillaghalmaz szabadszemes együttállása figyelhető meg a nyugati égbolton. Kitakarástól mentes nyugati látóhatárt keresve nyugati irányba kell nézni, ahol 25 fok magasan megpillantható a vékony holdsarló, amelytől 1,5 fokkal jobbra lefelé a Fiastyúk nyílthalmaz csillagai is előtűnnek. Este 8 óra 45 percre már mindkét égitest teljes pompájában tündököl a sötét égen - áll a közleményben.
    

A Holdon szabadszemmel is megfigyelhető a megvilágítatlan oldal halvány derengése, a hamuszürke fény.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kicsit ködösnek látszó Fiastyúkban az élesszeműek körülbelül hét halvány csillagot, a hét nővért is megpillanthatják - emelik ki. Mint írják, egy egyszerű kézitávcsővel a látvány még szebben kibontakozik. A 12 százalékos, 3 napos holdsarlón a holdperem kráterei és a hamuszürke fényben derengő holdtengerek is észrevehetők, a Holddal egy látómezőben felsejlő Fiastyúk pedig tucatnyi tündöklő csillagra bomlik fel.
    

Ha tiszta a nyugati látóhatár, további égi jelenségek is megfigyelhetők. Este 20 óra 40 perckor a Hold alatt 12 fokkal egy fényes, csillagszerű égitest, a Jupiter bolygó látható. Egy kézitávcsőben az apró Galilei-holdak is megpillanthatók a bolygó körül. A kézitávcsővel alig 2 fokkal a Jupiter fölött egy kissé zöldes, halvány, csillagszerű pont, az Uránusz bolygó is látható.
    

A Jupiter alatt jobbra lefelé 3 fokkal a 12P/Pons-Brooks üstökös halvány ködös foltja is megcsodálható. Egy nagyobb binokulárban, vagy csillagászati távcsőben az üstökös apró ködös foltként tűnik fel, amely fölfelé hosszabb csóvát pöfékel magából - olvasható a közleményben.  Mint kiemelik, az Uránusz és a Pons-Brooks üstökös utolsó megfigyelésére most adódik a legjobb alkalom. Bár az Uránusz már júliusban felbukkan a hajnali egünkön, az üstökös visszatéréséig még 71 évet kell várni - írják.
    

A vékony holdsarló két csillagot is elfed, amelyekben állványos csillagászati távcsővel, nagyobb nagyításon gyönyörködhetünk a legjobban - áll a közleményben. A Bika csillagképben található HD24899 nevű csillag Budapesten 20 óra 30 perckor lép be a Hold megvilágítatlan oldala mögé. A 7,2 magnitúdós, halványabb csillag gyönyörű látványt mutat, ahogy a hamuszürke fénytől derengő sötét holdperem elnyeli. A csillag 21 óra 27 perckor lép ki, immár a holdsarló fényes pereménél a Mare Crisium alatt.
    

Egy fényesebb csillagfedés is látható, igaz a Hold ekkor már lenyugodni készül. Az 5,2 magnitúdós, 36 Tauri nevű csillag 22 óra 51 perckor lép be a Hold sötét pereme mögé, ami ekkor már csak 5 fok magasan jár. Egy távcsővel azonban csodálatos látványt fog nyújtani a narancsos Hold mögött eltűnő apró csillag - emelik ki a közleményben. Mint írják, április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetik az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com