Drog hatása alatt készültek az ősember barlangrajzai?

Tokiói kutatók elképesztő kijelentést tettek, amikor is azt állították, hogy az ősember tudatmódosító szereket fogyasztott el és ennek hatása alatt készültek a barlangrajzok.


A tudósok azért jutottak erre a bizarr következtetésre, mert felfedezték, hogy a rajz során használt geometriai minták vonalai nagyon hasonlítanak a drogosok által készített művekre.


pinturas-rupestres-villar-del-humo-y-henarejos1


"A világszerte megtalálható, 40 ezer évet felölelő barlangrajzok mind hasonló jegyeket viselnek magukon, függetlenül a körülményektől és a művészek személyétől"- írja a mult-kor történelmi portál.


gombaAz ősemberek egyfajta hallucinogén gombától kerültek olyan állapotba, hogy efféle rajzokat készítettek. Mikor ugyanis elfogyasztották, az agyukban kémiai reakciók léptek fel. Egyfajta spirituális utazáson mentek át és rájöttek, hogy különleges rajzokat tudnak ebben az állapotukban a barlang falára festeni. Ezért egy idő után nagyobb jelentőséget tulajdonítottak ezeknek a műveiknek.


Már csak azt kérdést kellett a tudósoknak megválaszolni, hogyan lehetséges az, hogy a világ különböző tájain lévő barlangokban ugyanazokat a mintákat használták. Azt már kiderítették, hogy már ős régtől fogva  használtak tudatmódosító szereket.


A Selva Pascaula barlangrajz, amelyet a Villar del Humo város mellett fedeztek fel egy bikát ábrázolt mellette 13 gombaszerű alakkal. Ez pedig nagyon hasonlított a hallucinogén gombafajra, ezt pedig a közelben találták meg, neve pedig Psilocybe Hispanica - állapították meg a mexikói és amerikai tudósok. A gombának harang alakja, kupolás kalapja van és nem található rajta bocskor, törzse pedig vagy egyenes, vagy pedig hajlított.


OLYMPUS DIGITAL CAMERA


De állítólag mégsem ez a legősibb barlangfestmény, amelyen hallucinogén gomba látható, mert azelőtt Algériában egy barlangban rábukkantak egy 7-9000 ezer éves másik alkotásra, ez pedig szintén hallucinogén gombát, a Psilocybe Maireit ábrázolta.


A három tudós pedig  Tom Froese, Alexander Woodward és Takashi Ikegami a kutatásaikból tanulmányt készített, amelyet a Adaptive Behaviour folyóiratban jelentettek meg.


Ebben arról írnak, hogy szerintük a  hogy az ősemberek direkt fogyasztották ezeket a szereket, hogy"magasabb" értelmezéssel ruházzák fel víziójukat, így a rajzokon nem a környezetükben lévő világot örökítették meg, hanem a drogos hallucinációkat.


(hír24)


Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com