Egykori bencés apátsági templom maradványait azonosították Tomajmonostorán

Egykori bencés apátsági templom maradványait azonosították Tomajmonostorán a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Nemzeti Régészeti Intézetének a hajdani nemzetségi monostor területén folytatott feltáró munkája során - tájékoztatta az intézmény az MTI-t csütörtökön.Mint felidézik, a terepbejárások után, amelyek során szórványként kő- és téglatöredékek, valamint apró leletek kerültek elő, tavaly geofizikai mérésekkel is igazolták, hogy a mai Tomajmonostora határában egy kiemelkedésen komoly egyházi épület maradványai találhatók. Mindez összhangban állt azzal a mai napig élő helyi szájhagyománnyal, hogy a dombon állt egykor a településnek is nevet adó monostor, amelyet a Tomaj-nemzetség alapított feltehetően a 12. században.

Tomajmonostora első említése 1340-ből ismert, de ekkor az apátság már évszázadok óta működhetett.
    

Virágos Gábor, a nemrég kezdődött ásatás vezetője, az MNM Nemzeti Régészeti Intézet vezetője a közleményben kiemeli, hogy a geofizikai mérések egy háromhajós, a lébényi templomhoz hasonlító komoly templom formáját rajzolták ki, az épület északnyugati részén pedig egy rotundát mutattak. Hozzátette: több szelvényt is nyitottak, amelyek igazolták a falak helyét, azonban elsőre csak a rotunda egyik részén sikerült az alapozást azonosítaniuk. Ezt követően azonban a monostor templom északi, másfél méter széles zárófalának a csaknem egy méter mély alapozási falát is megtalálták.
   

Az eddigi felületek kutatása azt az eredményt hozta, hogy a templom építőanyagát többnyire kitermelték, az árkok pedig építőanyag-törmelékkel töltődtek fel, ám néhol igen masszív falazatok is megmaradtak. A tégla- és kő töredékeken kívül nagyon sok szórvány embercsont is előkerült, amelyek arról tanúskodnak, hogy a területet a múltban alaposan feldúlták - áll a közleményben.
    

A regionális régészeti topográfiai programot 2022-ben helyi kezdeményezésre, a tiszaszentimrei református lelkész, Fodor Gusztáv megkeresésére indították, a geofizikai mérések alapján ennek legígéretesebb eleme pedig a Tomajmonostora határában lévő bencés monostor maradványa. Az NRI szakemberei összesen öt település teljes régészeti topográfiai kutatását végzik el, így az egykori nemzetségi monostor teljes környezetével, utakkal, patakokkal, gazdasági épületekkel, falvakkal együtt lesz értelmezhető.
    

Virágos Gábor az MNM közleményében úgy fogalmaz, hogy "a feltárás jelenlegi szakaszában még korai mindent pontosan periodizálni, az azonban már most látható, hogy a rotunda falát részben elmetszették az új apátsági templom építésekor, így a két épület feltételezhetően nem állt egymás mellett egy időben. A területen talált melléklet nélküli temetkezések még hatvan méterre is kerülnek elő a templomtól, de a kutatás a jelen fázisában még nem derített fényt az egykori település elhelyezkedésére és a dombon lévő temetőt sem sikerült határolni.


Ezt a munkát ugyanis nehezíti, hogy a sírok nem jelentkeznek a felszínen folttal, így csak a bontómunka során kerülnek napvilágra a csontok." A monostornak helyet adó domb a középkor folyamán lényegesen magasabb volt, azonban sok tíz centit, de akár egy métert is letermelhetett róla az intenzív mezőgazdasági művelés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

http://ujhazak.com