Elhalasztották a SpaceX űrrakéta kilövését

Technikai problémák miatt röviddel a rajt előtt elhalasztották a negyedik kereskedelmi Axiom (Ax-4) űrmissziót, amelynek keretében először repült volna magyar, indiai és lengyel állampolgár az ISS űrállomásra - közölte a SpaceX szerdán.A közlemény szerint egy ellenőrzés során folyékonyoxigén-szivárgást fedeztek fel a rakétán. Amint a hibát kijavítják és új indítási lehetőség nyílik, erről értesítést fognak küldeni - szól a közlemény.

A legénység tagjai a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson. A legénységnek egy SpaceX Crew Dragon kapszulában, egy Falcon 9 rakétával kellett volna elindulnia a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről szerdán helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) .

Míg Whitson már többször járt az űrben, a három másik űrhajósnak ez lenne az első űrrepülése. Kapu és Uznanski-Wisniewski mérnökök, Shukla pedig az indiai légierőnél szolgál. Ők lennének az első indiai, lengyel és magyar állampolgárok az ISS fedélzetén. Mindhárom ország polgárai jártak már az űrben, először az 1970-es és 1980-as években, orosz Szojuz-missziók keretében.

Az Ax-4 misszió legénysége körülbelül két hetet tölt majd az ISS fedélzetén. A mostani lenne az amerikai Axiom Space vállalat negyedik kereskedelmi űrrepülési missziója, amelyet a texasi Houstonban található székhelyű vállalat a NASA és a SpaceX együttműködésével valósít meg. A vállalat 2022-ben szervezte meg az első magánmissziót az ISS-re, amelyet 2023-ban és 2024-ben továbbiak követtek.

Közel három hetes időtartamával az Axiom harmadik küldetése volt az eddigi leghosszabb kereskedelmi űrutazás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com