Elnököt is választ a köztestület 188. közgyűlése

Elnököt is választ a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn kezdődő közgyűlése, a tudós társaság legfőbb döntéshozó testülete immáron 188. alkalommal ül össze.A közgyűlés nyilvános ünnepi ülése Lovász László, az MTA elnökének megnyitójával kezdődik, majd elismeréseket adnak át, közöttük a legrangosabb akadémiai kitüntetést, az Akadémiai Aranyérmet - olvasható az MTA internetes oldalán (mta.hu).

Az ünnepi ülést követő munkaközgyűlésen Lovász László elnök és Török Ádám főtitkár beszámol az MTA kutatóhelyeinek tudományos tevékenységéről, a nagy kutatási programok és beruházások helyzetéről, a pályázati eredményekről, nemzetközi és társadalmi kapcsolatokról, valamint az akadémia költségvetéséről és pénzügyi helyzetéről.


Kedden zárt ülésen választják meg három évre az MTA új tisztségviselőit. Az MTA három fő vezetői posztján nem várható változás, ugyanis elnöknek a tisztséget jelenleg is betöltő Lovász Lászlót, főtitkárnak és főtitkárhelyettesnek pedig a megbízatást ugyancsak három éve elnyert Török Ádámot és Barnabás Beáta Máriát javasolja a jelölőbizottság.


Délután tudományos előadásokat hallgathatnak a közgyűlés résztvevői. Schaff Zsuzsanna Vírusok és daganatok a májban: a kezelés molekuláris alapjai címmel fog beszélni, Kiss L. László az űrcsillagászatról és az Európai Űrügynökség tudományos programjáról ad elő. Az Arany-emlékévhez kapcsolódva Korompay H. János a költő hagyatékának múltjáról és jövőjéről, Kulcsár Szabó Ernő Arany Jánosnak a modern magyar irodalom nyelvi tudatában jelen lévő örökségéről fog értekezni. Arany János költészetét Mácsai Pál színművész idézi meg a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia összeállításában.


Május 10-én szerdán, a Külső Tagok Fórumán adják át az Arany János-díjakat és az Arany János-érmeket, majd délután a Fiatal Kutatók Fórumát rendezik meg az MTA Székházában. Szintén szerdától tartják a közgyűléshez kapcsolódó üléseiket a tudományos osztályok - áll az MTA honlapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com