Eredményesen szerepelt a magyar csapat a nemzetközi csillagászati diákolimpián

Eredményesen szerepelt a magyar csapat a 16. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, amit augusztus 10. és 20.

között Lengyelországban rendeztek meg ötvenkét ország csapatainak részvételével - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.A Katowicében megrendezett versenyről Elekes Dorottya, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumból ezüstéremmel; Schmercz Blanka, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákja bronzéremmel; Horváth Zsóka, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumból pedig dicsérettel tért haza vasárnap.
    

Az öt tagú magyar csapat vezetői Kovács József, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, a Genti Egyetem posztdoktor kutatója voltak. A versenyen az elméleti feladatsor 13 példájára 5 óra állt a diákok rendelkezésére, amely során például azt kellett vizsgálniuk, hogy a NASA bolygóvédelmi programjának keretében indított DART űrszonda kisbolygóba történő becsapódása mennyire változtatta meg annak pályáját. Az adatelemzési feladatok során becslést kellett adniuk a Nagy-Magellán-felhő távolságára a törpegalaxisban az OGLE projektben detektált kettőscsillagok paraméterei alapján.  
    

A planetáriumban csillagokat és csillagképeket kellett felismerniük, és egy meteor áram radiáns pontját kellett meghatározni, míg az észlelés során a Szaturnusz holdjait kellett azonosítani, a Starlink-műholdak átvonulását megfigyelni, és egy távoli galaxisban felrobbant szupernóva koordinátáira és fényességére kértek becslést a feladatírók.
    

A közlemény szerint szeptemberben indul az Athletica Galactica következő évada, amelyre a szervezők várják a csillagászat iránt érdeklődő, fizikából, matematikából és informatikából kiemelkedő diákok jelentkezését. A következő nemzetközi csillagászati diákolimpiát 2024 augusztusában rendezik meg Brazíliában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com