Értékes leletekre bukkantak a régészek Tiszapüspöki határában

Értékes leletekre bukkantak a szolnoki régészek a Tiszapüspöki és Törökszentmiklós határában zajló megelőző feltáráson, ahol a Kr.u. 5. századi, mintegy kilencven sírból álló gepida temetőre bukkantak - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze az MTI-vel.

Kovács Péter elmondta: a második hete dolgozó szakemberek nyolcezer négyzetméter átkutatása során a Kr.u. 5.

századi, mintegy kilencven sírból álló gepida temetőre bukkantak Tiszapüspöki határában, míg a helyszínen tavasszal végzett próbaásatáson két gepida sírt találtak.

121212

A leletanyag azért is kiemelkedő, mert ennél jelentősebb hasonló temetkezőhelyre csupán a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben bukkantak az akkori régészek a szolnok-szandaszőlősi katonai repülőtér földmunkái során - tette hozzá.

A régész arról is beszámolt, hogy a feltárt sírokban levő csontvázak fejrészét a nyugati oldalon, kelet felé nézve helyezték el, de megtalálhatóak úgynevezett padmalyos sírok is, amelyek esetében az akna hosszanti falából oldalirányban kialakított gödörbe helyezték az elhunytakat.

A sírokban értékes viseleti ékszereket - arany és ezüst gyűrűket, gyöngyöket, bronzcsatokat és csüngőket, csontfésűt - találtak. Előkerültek továbbá csaknem egy méter hosszú kétélű kardok, lándzsák, fatokok maradványaiban vaskések, nyílvesszők, íjhegyek és külön fülkében a fejrész jobb oldalán edények is.

Kovács Péter hozzátette: a sírokba gyermekeket, nőket, harcos férfiakat temettek. A gyermeksírok – részben a korban általános nagyfokú gyerekhalandóság következtében – jóval kevesebb mellékletet tartalmaznak, éppen ezért kiemelkedő egy vélhetőleg néhány éves kislány temetkezése, amely arany hordó alakú és díszes üveggyöngyök alkotta nyakláncot, átfúrt és ruhára felerősített római pénzeket, valamint egy különleges ékkőberakásos, aranyozott ezüsttárgyat is tartalmazott - mondta.

A szemet gyönyörködtető tárgyak értékes információkkal szolgálnak az időszak eseményeiről, a gepidák fegyverzetéről, temetkezési szokásairól - jegyezte meg. Hozzátette: egyelőre a temetőhöz tartozó települést még nem találták meg, de annak is kell lennie, hiszen az eddigi ásatásokból is számos gepida falut ismernek a környéken. A gepidák közvetlenül a lakóhelyük mellé, máskor attól több kilométerre temették halottaikat - jegyezte meg.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com