Felébresztették a Jáde nyulat a Holdon

Magához tért "mesterséges álmából" a Holdon két hétre ideiglenesen forgalomból kivont Jáde nyúl nevű holdjáró - jelentette a kínai központi televízió vasárnap.

jnyA Csang'o-3 kínai űrszonda december közepén landolt a Holdon, s nem sokkal később a - kínai nevén - Jütu nevű holdjáró is kigördült a felszínre. A leszállóegység és a holdjáró technikai tesztjét követően, csaknem két héttel később az eszközöket a holdi éjszaka idejére hibernálták.

Ebben az időszakban a hőmérséklet mínusz 180 Celsius fok alá is lehűl, s mivel a területet nem érte napfény, a berendezések energiaellátása is szünetelt. A két hét során a Földdel is megszüntették a kapcsolatot.

A pekingi űrhajózási központ parancsai szerint a Jáde nyulat normális üzemmódba kapcsolták, s - a kiadott közlemény szerint - a Hold felszínén közlekedve folytatja tudományos küldetését.

Az űrszondát vasárnap reggel szintén "magához térítették"; a fejleményeket sikerként könyvelték el az irányító központban. Közölték, a munkát az eredeti programnak megfelelően folytatják.

A holdjáró három hónaposra tervezett küldetése során körülbelül három négyzetkilométeres területen fog kutatást végezni. Műszaki berendezéseivel száz méteres mélységig lesz képes a felszín alatti geológiai alakzatokat feltérképezni, továbbá a kőzetek és a talaj kémiai összetételét is vizsgálni fogja. Kamerái révén tevékenysége jól követhető és dokumentálható.

A Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína a harmadik ország, amelyik sikeres sima leszállást hajtott végre a Holdon.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com