Fényes piramis fog megjelenni az égen

Az északi égbolton lesz megfigyelhető a különleges jelenség.Július 14-én különleges látványban lehet része annak, aki felnéz az égboltra, ugyanis két hét múlva megfigyelhető lesz az a fényes piramis, amit nem a földönkívüliek küldenek, ugyanis orosz amatőr csillagász-csoport rakta össze a Majak („jelzőfény”) nevű, cipóra hasonlító műholdat, amit ezen a napon küldenek fel az űrbe a kazahsztáni űrrepülőtérről.

A Majak nagyjából 600 kilométerrel a földfelszín felett, a napszinkron pályán fog keringeni. Ez azt jelenti, hogy körülbelül mindenhol azonos helyi időben fog elhaladni, a napfény pedig mindig érni fogja.

A 16 négyzetméter felületű műhold az emberi hajnál 20-szor vékonyabb, fényvisszaverő polimerből készült „vitorlákat” fog magával szállítani, hogy azokat kibontsa a világűrben, ahol egy piramis alakú műholddá változik, ami hónapokig, de lehet, hogy évekig fog a Föld körül keringeni.

A számítások úgy becsülik, hogy a Nap, a Hold és a Vénusz után a Majak lesz a negyedik legfényesebb objektum, de azt sem zárják ki, hogy a Vénusznál is fényesebben fog ragyogni az égbolton, ahol északi irányban kell majd keresni.

Az egész kísérlet lényege az, hogy a csillagászok kipróbálják, hogy hogyan lehet egy pályán mozgó műholdat lefékezni, majd arról letéríteni. Az akció azonban nem nyerte el mindenki tetszését, ugyanis sok kutató dühös, mert a Majak megnehezíti az éjszakai ég tanulmányozását azzal, hogy beragyogja azt, pedig sok csillagászati programnak ez az alapja.

Nick Howes csillagász így fogalmazta meg a problémát:

Az egész világon sokat harcolunk azért, hogy minél sötétebb égbolt alatt dolgozhassunk. Szívfájdító látni, hogy egy közösségileg finanszírozott ostobaság hogyan zúzza porrá a törekvéseinket.”

Ha kíváncsi vagy a fényesen ragyogó Majakra, akkor július 14-én éjjel ne felejtsd el az eget kémlelni!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com