Fényszennyezés csökkentésével kapcsolatos kutatások is zajlanak az ELTE Savaria Egyetemi Központjában

Csaknem egymilliárd forintos uniós támogatással olyan kutatások zajlanak az ELTE Savaria Egyetemi Központjában, amelyek eredményeit felhasználva energiatakarékos módon csökkenteni lehet a közvilágítás által okozott fényszennyezést - közölte az MTI-vel az egyetemi központ.Az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaposvári Egyetem konzorciumi közreműködésével folyó tudományos projekt kutatóinak javaslatai alapján nemzetközi szinten is egyedülálló közvilágítási rendszert fejlesztettek ki a Somogy megyei Bárdudvarnokon és a Borsod megyei Répáshután, így a két település egyfajta gyakorlati "laboratóriumként" működik a kutatók számára.

    
A legújabb nemzetközi kutatási eredmények szerint a hideg fehér világítás káros nemcsak a környezetre, de az emberi egészségre is, ezért az új közvilágítás tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy az csak meleg fehér fényt bocsásson ki, minimális kék sugárzással. Világviszonylatban is újdonságnak számít, hogy a két kistelepülésen alkalmazott rendszerben a mellékutakon este tíz óra után a világítás gyengül egy kicsit, és ekkor már a biológiai szempontból legoptimálisabb borostyán sárga fénnyel világítanak az utcai lámpák.
    

Figyeltek a tervezők arra is, hogy az égbolt irányába közvetlenül ne világítsanak a lámpatestek, így jelentősen csökken a fényszennyezés, és elősegítik azt is, hogy a településekkel érintett zselici illetve bükki csillagoségbolt-parkban tovább javuljon az égbolt minősége. Ilyen parkokat világszerte olyan területeken jelölnek ki, ahonnan zavaró fények nélkül lehet szemlélni az éjszakai égboltot.  
    

Az új és a régi közvilágítási rendszer mérési adatainak összehasonlítása a kutatók szerint egyértelműen igazolja, hogy lehet olyan közvilágítást tervezni és kiépíteni, amely jelentősen csökkenti a fényszennyezés hatásait úgy, hogy közben a berendezés teljesíti a feladatát, és a korábbi világításhoz képest számottevő energia megtakarítást is jelent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói

A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, méréseik szerint a hőstressz szinte állandó volt 2025 júniusa és augusztusa között.

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Magyar kutatók: "sötét energia" nélkül is magyarázható az univerzum gyorsuló tágulása

Egy magyar kutatócsoport új kozmológiai modellje szerint az univerzum gyorsuló tágulása nem igényel "rejtélyes sötét energiát", ha a világegyetem "foltokban" tágul - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem kedden az MTI-vel.

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Szárazföldi krokodil maradványait azonosították a Bakonyban

Egy 85 millió évvel ezelőtt élt, különleges szárazföldi krokodilfaj maradványait azonosították az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársai a Bakonyban - tájékoztatta az ELTE szerdán az MTI-t.

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Megkérdőjelezi a bolygókeletkezés eddigi modelljeit egy különös exobolygó-rendszer

Szembemegy a bolygókeletkezés eddigi modelljeivel az a különös exobolygó-rendszer, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Cheops űrtávcsöve vizsgált meg.

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Átformálja az agyműködést a rendszeres olvasás

Már napi 20 percnek is hatása van.

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével

Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.

http://ujhazak.com