Fodor Pál: az Oszmán-ház utolsó nagy hódítója volt I. Szulejmán
Az Oszmán-ház utolsó nagy hódítója volt I. Szulejmán szultán, akinek az uralkodására halála után alig egy-két évtizeddel már aranykorként tekintettek vissza - mondta el az MTI-nek Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója.
Hozzátette: az 1520 és 1566 között uralkodó szultán az Oszmán Birodalom területét 1,5 millióról 2,5 millió négyzetkilométerre növelte, országa magába foglalta Jement, Budát, Etiópiát és a Krím félszigetet is, miközben lakosainak a száma 12-13 millióról 15-20 millióra növekedett.
Ugyanakkor I. Szulejmán Szigetvár falai előtt történt halálakor sok tekintetben felemás eredményeket tudott csupán felmutatni - hangsúlyozta a korszak kutatója. Fodor Pál úgy véli, hogy a szultán túlértékelte az Oszmán Birodalom egyébként valóban kivételes katonai és gazdasági erőforrásait, amelyeket az 1530-as évektől értelmetlenül szétforgácsolt ahelyett, hogy néhány fontosabb célra összpontosított volna.
A történész hangsúlyozta: az mindenképpen tagadhatatlan, hogy kulturális értelemben I. Szulejmán uralkodása az oszmán történelem egyik aranykora, ekkor szilárdultak meg azok a formák és keretek, amelyeket ma a "klasszikus" oszmán civilizáció egyedi stílusaként tartunk számon. Ennek a stílusnak legkiemelkedőbb példája az Isztambulban 1550 és 1557 között emelt Szülejmánije-dzsámi és a hozzá kapcsolódó épületkomplexum.
Fodor Pál szerint a szultán uralkodását két fő szakaszra lehet bontani. Az első, a trónra lépéstől az 1540-es évek elejéig tartó időszak a világuralom igézetében telt el. I. Szulejmán ekkor úgy vélte, hogy második Nagy Sándorként egyetemes világbirodalmat kell létrehoznia, ebben az elképzelésben támogatta legfőbb bizalmasa, Ibrahim nagyvezír, valamint a korszak világvége-várakozásai is. Ekkora esik Magyarország meghódítása, valamint a Bécs elfoglalására irányuló hatalmas és sikertelen erőfeszítések sora is.
"Szulejmán egy ideig valószínűleg hitt abban, hogy Allah a megváltó, a mahdi szerepét osztotta rá és hogy az Oszmán Birodalom lesz a muszlim ezredévben az apokaliptikus jóslatokban szereplő utolsó világállam" - fogalmazott a történész.
Szulejmán 1534-ben elvesztette hatalmas befolyással bíró édesanyját, Hafszát, két évvel később pedig könyörtelenül megfojttatta a bizalmát elveszítő Ibrahimot. A két halálesetet követően mély változások figyelhetőek meg a szultán személyiségében és politikájában.
Uralkodásának második szakaszában I. Szulejmán világuralomhoz fűzött reményei szertefoszlottak, ettől kezdve az oszmán politikában azok a személyiségek kerültek előtérbe, akik a birodalmat inkább az ortodox, szunnita iszlám legfőbb hatalmává kívántak tenni. Ugyanekkor vált meghatározóvá Szulejmán életében Hürrem nevű ágyasa, majd felesége, aki nagyon jelentős politikai hatalomra tett szert - mondta el Fodor Pál. Hozzáfűzte azt is, hogy ezekben az évtizedekben született meg a legendás szulejmáni törvénykezés, amely sikerrel fogta egybe az addig szétszórt jogi anyagot.
Az 1550-es években több belviszály rengette meg a birodalmat, Hürrem 1553-ban elérte, hogy Szulejmán végezze ki egy másik ágyastól származó, népszerű legidősebb fiát, Musztafát. 1558-ban Szulejmán Hürremtől született fia, Bajezid robbantott ki nyílt lázadást apja ellenében. Noha a felkelés sikertelenül végződött és Bajezidot megölték, az események súlyos csapást mértek Szulejmán egészségére és népszerűségére.
Hürrem 1558-as halála után a szultán évekre búskomorságba süllyedt, amiből csak az 1566-os szigetvári hadjárat emelte ki. Ugyanakkor a hadjárat lefolyása - amelyre az agg szultán súlyos betegen, ló helyett hintóban indult el - önmagában is jelzi az idők változását, hiszen az első éveiben még világuralomról, Bécs elfoglalásáról álmodó Szulejmán élete utolsó útján egy közönséges magyar határvár meghódításával bajlódott - emelte ki Fodor Pál.
A történész úgy véli, hogy ma Törökországban I. Szulejmán egyre inkább hasonló helyet vív ki magának a hivatalos nemzeti emlékezetben, mint a köztársaságot alapító Kemal Atatürk. A szultán "újrafelfedezése" az 1980-as évek óta figyelhető meg, korábban a köztársasági elit az Oszmán Birodalom idejére elfelejtendő, a törököket romlásba taszító korként tekintett. Ma viszont Szulejmán uralkodását a török történelem, a török teremtő erő és vallási tolerancia megnyilvánulásának egyik legfényesebb korszakaként ünneplik Törökországban.
Fodor Pál hozzátette: a szultán magyarországi megítélése csupán annyiban van változóban, hogy sokan követik a Szulejmán című televíziós szappanopera-sorozatot, így egyre többen kezdik "török szemüvegen át látni ezt az egész, magyar szempontból borzalmas korszakot".
MTI
Hozzátette: az 1520 és 1566 között uralkodó szultán az Oszmán Birodalom területét 1,5 millióról 2,5 millió négyzetkilométerre növelte, országa magába foglalta Jement, Budát, Etiópiát és a Krím félszigetet is, miközben lakosainak a száma 12-13 millióról 15-20 millióra növekedett.
Ugyanakkor I. Szulejmán Szigetvár falai előtt történt halálakor sok tekintetben felemás eredményeket tudott csupán felmutatni - hangsúlyozta a korszak kutatója. Fodor Pál úgy véli, hogy a szultán túlértékelte az Oszmán Birodalom egyébként valóban kivételes katonai és gazdasági erőforrásait, amelyeket az 1530-as évektől értelmetlenül szétforgácsolt ahelyett, hogy néhány fontosabb célra összpontosított volna.
A történész hangsúlyozta: az mindenképpen tagadhatatlan, hogy kulturális értelemben I. Szulejmán uralkodása az oszmán történelem egyik aranykora, ekkor szilárdultak meg azok a formák és keretek, amelyeket ma a "klasszikus" oszmán civilizáció egyedi stílusaként tartunk számon.
Fodor Pál szerint a szultán uralkodását két fő szakaszra lehet bontani. Az első, a trónra lépéstől az 1540-es évek elejéig tartó időszak a világuralom igézetében telt el. I. Szulejmán ekkor úgy vélte, hogy második Nagy Sándorként egyetemes világbirodalmat kell létrehoznia, ebben az elképzelésben támogatta legfőbb bizalmasa, Ibrahim nagyvezír, valamint a korszak világvége-várakozásai is. Ekkora esik Magyarország meghódítása, valamint a Bécs elfoglalására irányuló hatalmas és sikertelen erőfeszítések sora is.
"Szulejmán egy ideig valószínűleg hitt abban, hogy Allah a megváltó, a mahdi szerepét osztotta rá és hogy az Oszmán Birodalom lesz a muszlim ezredévben az apokaliptikus jóslatokban szereplő utolsó világállam" - fogalmazott a történész.
Szulejmán 1534-ben elvesztette hatalmas befolyással bíró édesanyját, Hafszát, két évvel később pedig könyörtelenül megfojttatta a bizalmát elveszítő Ibrahimot. A két halálesetet követően mély változások figyelhetőek meg a szultán személyiségében és politikájában.
Uralkodásának második szakaszában I. Szulejmán világuralomhoz fűzött reményei szertefoszlottak, ettől kezdve az oszmán politikában azok a személyiségek kerültek előtérbe, akik a birodalmat inkább az ortodox, szunnita iszlám legfőbb hatalmává kívántak tenni. Ugyanekkor vált meghatározóvá Szulejmán életében Hürrem nevű ágyasa, majd felesége, aki nagyon jelentős politikai hatalomra tett szert - mondta el Fodor Pál. Hozzáfűzte azt is, hogy ezekben az évtizedekben született meg a legendás szulejmáni törvénykezés, amely sikerrel fogta egybe az addig szétszórt jogi anyagot.
Az 1550-es években több belviszály rengette meg a birodalmat, Hürrem 1553-ban elérte, hogy Szulejmán végezze ki egy másik ágyastól származó, népszerű legidősebb fiát, Musztafát. 1558-ban Szulejmán Hürremtől született fia, Bajezid robbantott ki nyílt lázadást apja ellenében. Noha a felkelés sikertelenül végződött és Bajezidot megölték, az események súlyos csapást mértek Szulejmán egészségére és népszerűségére.
Hürrem 1558-as halála után a szultán évekre búskomorságba süllyedt, amiből csak az 1566-os szigetvári hadjárat emelte ki. Ugyanakkor a hadjárat lefolyása - amelyre az agg szultán súlyos betegen, ló helyett hintóban indult el - önmagában is jelzi az idők változását, hiszen az első éveiben még világuralomról, Bécs elfoglalásáról álmodó Szulejmán élete utolsó útján egy közönséges magyar határvár meghódításával bajlódott - emelte ki Fodor Pál.
A történész úgy véli, hogy ma Törökországban I. Szulejmán egyre inkább hasonló helyet vív ki magának a hivatalos nemzeti emlékezetben, mint a köztársaságot alapító Kemal Atatürk. A szultán "újrafelfedezése" az 1980-as évek óta figyelhető meg, korábban a köztársasági elit az Oszmán Birodalom idejére elfelejtendő, a törököket romlásba taszító korként tekintett. Ma viszont Szulejmán uralkodását a török történelem, a török teremtő erő és vallási tolerancia megnyilvánulásának egyik legfényesebb korszakaként ünneplik Törökországban.
Fodor Pál hozzátette: a szultán magyarországi megítélése csupán annyiban van változóban, hogy sokan követik a Szulejmán című televíziós szappanopera-sorozatot, így egyre többen kezdik "török szemüvegen át látni ezt az egész, magyar szempontból borzalmas korszakot".
MTI
Hozzászólások