Génterápiával helyreállítható a látás

retinaA tudósok sikeresen állították részlegesen helyre vak emberek látását egy olyan vírus befecskendezése által, amely normális géneket tartalmazott s amelyet közvetlenül a sérült retinába juttattak. Az alanyok olyan ritka, örökletes szem rendellenességben, a Leber-féle veleszületett vakságban szenvedtek, amelynek következtében a pácienseknél teljes látásvesztés alakul ki fiatal felnőttkor időszakában.

A tudósoknak úgy sikerült elérni ezt az eredményt, hogy a korrekciós gént bejuttatták adeno-asszociált vírusba (AAV), majd ezt a jóindulatú vírust közvetlenül a retinába fecskendezték.

A fotoreceptor sejtek felveszik a vírust s így az egészséges és funkcióképes gén beolvad a nukleuszba, s ennek köszönhetően beindul annak a kritikus proteinnek a termelése, amelyet a hibás gén képtelen volt előállítani. Végeredményben pedig megmenekülnek a fotoreceptorok s helyreáll a látás.

A kísérletet David Schaffer, kémiai és biomolekuláris mérnök professzor valamint a Berkeley Egyetem Őssejtközpontjának igazgatója vezette. Schaffer elmondása szerint 14 év kemény munkájának eredményeként létrehoztak egy olyan vírust, amelyet egyszerűen csak be kell fecskendezni a szem belsejében lévő csarnokvízbe, s így az képes eljuttatni az egészséges géneket a nagyon nehezen elérhető, finom retinasejtekhez olyan módon, amely rendkívül biztonságos és nem igényel komolyabb műtéti beavatkozást.

Ez az eljárás mindössze 15 percet vesz igénybe s páciens nagy valószínűséggel még aznap haza is mehet. Schaffer reményei szerint további munkával akár azt is elérhetik, hogy a vírus megsemmisítse azokat a géneket, amelyek ölik az aktív retinasejteket - a szakértők szerint ez állhat ugyanis az időskori makula degeneráció hátterében.

Forrás: www.bigthink.com

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com