Geológus: tíz kilométer átmérőjű aszteroida pusztíthatta ki a dinoszauruszokat

Tíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat - mondta Juhász Árpád geológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán, azt is kijelentve, hogy ezen őslények virágkorának "egy pillanat alatt lett vége".A tudóst azzal kapcsolatban kérdezték, hogy egy új kutatás szerint negyed órán belül végezhetett a dinoszauruszokkal a Földbe csapódott aszteroida. Juhász Árpád kifejtette: a földréteg egy bizonyos részén a kozmikus eredetű iridium felhalmozódása jelzi, hogy a kihalás hirtelen esemény volt. Ugyanis a radioaktív kormeghatározással is megállapítható "határvonal" előtt nagy számban megtalálhatóak dinoszaurusz-maradványok lelőhelyei, utána azonban már nem.

   

Juhász Árpád közölte, hogy a Yucatán-felsziget közelében, a tengervíz alatt található kráterből következtetve a becsapódott aszteroida 10 kilométer átmérőjű lehetett. Egy ekkora tömegű égitest becsapódása hatalmas, az egész bolygót megrengető robbanást okoz; a felszabaduló porrészecskék, gázok, gőzök, tüzeket okoznak, erdőrengetegeket képesek "pillanatok alatt" felgyújtani. A becsapódás a robbanás hatókörében lévő összes nagyobb testű állatot is "kivégezte" - tette hozzá.
    

A tudós felidézte: a geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel - ismertette. Juhász Árpád szólt arról is, hogy a becsapódás után a légkörbe jutott por és törmelék miatt teljes sötétségbe boruló Földön a napfény nem érte el az óceánok, tengerek felszínét. Ezért a tengeri tápláléklánc alapját képző fitoplanktonok nem tudtak fotoszintetizálni, így a mély vizekből is eltűntek addig uralkodó és rendkívül gyakori állatok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com