Hamarosan a Naprendszeren is túl...

A Voyager-1 névre hallgató űrszonda elérte a Naprendszerünk határát, és ebben a pillanatban megközelítőleg 18,5 milliárd kilométer távolságra van a Földtől.voyager-1


Nemrég napvilágot látott az a hír, miszerint az űrszonda átlépte a Naprendszer határát, és ezzel az első ember alkotta szerkezet lett, ami ilyen messzire eljutott. A hírt az AGU, vagyis az Amerikai Geológiai Szövetség tette közzé, amire a NASA szinte azonnal reagált: az ő állításuk szerint az űrszonda még nem lépte át a Naprendszerünk határát, de közel áll hozzá, mivel jelenleg egy olyan régióban tartózkodik, mely már valóban határterületnek tekinthető.

A Voyager-1 Földtől való távolsága másodpercenként 17,2 kilométerrel növekszik, így nem kizárt, hogy hamarosan valóban maga mögött hagyja a Naprendszerünket, és így eljuttatja az emberiséget a Naprendszeren túlra. Az űrszonda maximális sebessége óránként a 62 136 kilométert is elérheti. A Voyager-1 jelenleg egy úgynevezett mágneses sztrádán mozog a Naprendszer határán, és hamarosan átléphet a csillagközi térbe. Az űrszondát irányító csapat tagjai szerint a szerkezet 2012 decemberében érte el a határterületet, ahol jelenleg is tartózkodik, de hogy pontosan mikor fogja átlépni a határt nehéz megmondani.

Az űrszondát 1977. szeptember 15-én indították útnak Cape Canaveral-ból. Küldetésének célja az volt, hogy tanulmányozza a Naprendszert és a csillagközi anyagot. A Voyager-1 először a Jupiter, majd a Szaturnusz bolygók segítségével gyorsult fel olyan sebességre, hogy még távolabb juthasson a Naprendszer határa felé. Az űrszonda azon kívül, hogy rengeteg különleges adatot és képet szolgáltatott a űrkutatás folyamatához, még egy fontos tulajdonsággal büszkélkedhet: üzenetet is visz magával. Az üzenetet egy arannyal futtatott lemezre vették fel, és többek között olyan hanganyagokat tartalmaz, mint a természet hangjai, üdvözletek 50 különböző nyelvre lefordítva, illetve megtalálható rajta még 115 darab színes kép is.

Annyi bizonyos, hogy a történelem egy újabb mérföldkövének számító esemény még várat magára, de amint a Voyager-1 átlépi a Naprendszer határát ismét egy fantasztikus sikert könyvelhet el az emberiség.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com