Hetven éve a tudomány szolgálatában a Debreceni Egyetem természettudományi kara

Neves kutatók előadásaival, jubileumi ünnepséggel és tudományos műhelyeinek seregszemléjével ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai kara - jelezte az egyetem sajtóirodája az MTI-nek.Közleményük emlékeztet rá, hogy a Debreczeni Magyar Királyi Tudományegyetem 1912-ben gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszterségének idején öt karral - református hittudományi kar, jog- és államtudományi kar, orvostudományi kar, bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar, valamint mennyiség- és természettudományi kar - alakult. Működését azonban csak két évvel később, 1914-ben kezdte meg három karral, a természettudományi kar (TTK) pedig a II. világháborút követően, 1949-ben jött létre.

    
Alapításának 70. évfordulója alkalmából október 4-én, pénteken ünnepséggel kezdi a TTK jubileumi programsorozatát, amely a félév során neves kutatók, szakemberek előadásaival, valamint a tudomány napján a kar oktatási-kutatási műhelyeinek bemutatkozásával folytatódik. "A természettudományi és technológiai kar fennállása óta mindig is a legmagasabb szintű oktatási és kutatási tevékenységre törekedett. Ezt jelzi az elmúlt évtizedekben a kar iskolateremtő tevékenysége révén létrejött tudományos műhelyek sora, akár a biológia, fizika, földtudomány, kémia vagy matematika területére gondolunk" - idézi az egyetem közleménye a kar dékánját.
    

Kun Ferenc szerint "ez a kiemelkedő természettudományos tudásbázis tette lehetővé, hogy - a kor ipari kihívásaira válaszul - a kar létrehozza mérnökképzéssel foglalkozó technológiai szárnyát". Emiatt döntöttek úgy, hogy az évforduló alkalmából a természettudományok egy-egy területének jeles képviselőjét hívják meg előadást tartani, valamint teret adnak saját kutatóiknak, hogy bemutassák munkájukat.
   

Kun Ferenc hozzátette: az évfordulós programsorozat mellett a TTK hagyományos rendezvényeit is megtartják. Ezek sorában ebben az évben is várják a felvételi előtt álló középiskolásokat az iTT Kutathatsz természettudományos és mérnöki fesztiválra, a Mi a pálya? pályaválasztási rendezvényre, illetve a TTK duális képzési információs napra, a kar hallgatói pedig a TTK szakmai napon szerezhetnek információkat az előttük álló gyakornoki és karrierlehetőségekről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com