Hihetetlen kísérlet: bizonyíték a telepátia létezésére?

Kutatók egy csoportja sikeresen összekötötte az agyát két egérnek: az egyik Brazíliában, Natalban volt, a másik az Egyesült Államokban, Durham-ben. A két egér között kétirányú kommunikáció jött létre kizárólag az agyukon keresztül. Ez a kísérlet újra kilátásba helyezi az emberi elme olvasását.


Az egerek agyába mikrochip-eket ültettek, amelyen keresztül az agyuk kommukálni tudott.

Az egerek együttműködtek, és közösen oldottak meg egyszerű feladványokat, mindezt többezer mérföld távolságból.


telepátia

A kutatók állítása szerint ez az első eset, ahol két agy kommunikál. Úgy gondolják, hogy ez kilátásba helyezi az állatok, illetve emberek agyának olvasását.

A kutatás vezetője, Miguel Nicolelis szerint ez az első lépés afelé, hogy létrejöjjön egy organikus számítógép, amit ő 'brain-net'-nek (agy-hálózat) nevez. Elméletileg az agyak együttműködése el tud érni olyan dolgokat, amiket az egyének agya külön-külön nem lenne képes.

A kísérletben mikroszkópikus elektródákat ültettek be a patkányokba, amelyeken keresztül az egyik (adó) patkány utasításokat tudott küldeni a másik (vevő) patkánynak. Az adót megtanították, hogy egy bizonyos fényre reagálva megnyomjon egy bizonyos gombot. Ha jó gombot nyomott, jutalmat (vizet) kapott. A vevőnek ugyanez volt a feladata, de nem lett betanítva, és nem kapott fényeket sem. A vevő kizárólag az agy, azaz az adó agyának utasításaira hagyatkozhatott, hogy a megfelelő gombot megnyomja a saját ketrecében. Az esetek 70%-ában a jó gombot nyomta meg, amely sokkal több, mint véletlen.

Ami a legfantasztikusabb, hogy ez az agyi kommunikáció kétirányúnak bizonyult. Amikor a vevő rossz gombot nyomott meg, az adó nem kapta meg a teljes jutalmat, aminek következtében később sokkal tisztáb agyi jeleket generált. Tehát amikor a vevő hibázott, az adó változtatott az agyi funckióin, illetve a viselkedésén, hogy a vevőnek segítsen, megkönnyítse a dolgát.

[video ][/video]

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com