Ígéretes eredményeket hoztak a rákgyilkos vírussal végzett első klinikai vizsgálatok

Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete - írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja pénteken.A kezelés a közönséges herpeszvírus (herpes simplex) legyengített formáját használja, amelyet úgy módosítottak, hogy megtámadja és elpusztítsa a tumorokat. Bár még további hosszabb távú és szélesebb körű vizsgálatokra van szükség, a kutatók bíznak abban, hogy a felfedezés mentőöv lehet az előrehaladott rákban szenvedők számára.
    

Az egyik páciens a 39 éves Krzysztof Wojkowski volt, akit 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákkal, amely nem reagált a hagyományos kezelésekre. A férfi rákja a kísérleti terápiának köszönhetően teljesen eltűnt, és immár két éve tünetmentes. A klinikai vizsgálatokban mintegy 40 páciens vett részt. Egy részük csak az RP2 elnevezésű vírusinjekciót kapta, a többiek esetében egy másik rákellenes gyógyszerrel, a nivolumabbal kombinálták a víruskezelést. Az RP2, amelyet közvetlenül a daganatba juttatnak be, kettős támadást indít: a rákos sejtekbe behatolva szétrobbantja azokat, illetve aktiválja az immunrendszert.
    

A csak RP2-vel kezelt kilenc betegből háromnál - köztük Wojkowski - csökkent a daganatok mérete, a kombinált kezelésben részesülő 30 páciens közül hétnél szintén tapasztaltak pozitív hatásokat. Kevin Harrington vezető kutató a BBC-nek elmondta: lenyűgöző eredményekkel találkoztak az előrehaladott stádiumban számos ráktípus esetében, beleértve a nyelőcsőrákot és a szemrák egy ritka típusát. Hozzátette: a klinikai tesztelés korai szakaszában nem mindennapiak az ilyen jó eredmények.
    

Nem ez az első alkalom, hogy a kutatók vírust próbálnak bevetni a rákos sejtek ellen. Néhány évvel korábban az előrehaladott bőrrákra fejlesztettek ki hasonló kezelést. Marianne Baker rákkutató elmondta: a tudósok körülbelül száz éve fedezték fel, hogy a vírusok segíthetnek felvenni a harcot a rákkal, de biztonságos és hatékony hasznosításuk eddig kihívásnak bizonyult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com