Itt a SpaceX legújabb rakétatesztje - videóval

A SpaceX nevet viselő magánkézen lévő űrcég legújabb rakétájának tesztjét hajtotta végre a napokban, és ezzel újabb egyéni rekordot sikerült elérnie.spacex-grasshopper-launch-4


A Grasshopper, vagyis Szöcske névre keresztelt tesztrakéta a mostani indítás során minden eddiginél magasabbra "ugrott", majd ezt követően sikeres landolást hajtott végre. A rakéta prototípus tesztjét a cég texasi, McGregorban lévő létesítményén hajtották végre, ahol a Szöcske 250 méteres magasságra emelkedett fel, és rövid ideig ebben a magasságban lebegett.

A mostani tesztrepülés során a szerkezet megháromszorozta eddigi magassági rekordját, amely március 7.-én még csak 80 méter volt. A rakétának ez volt az ötödik tesztrepülése. Természetesen a SpaceX videón is rögzítette a Szöcske "ugrását", melynek különlegessége, hogy az egyik videokamerát egy hatrotoros hexakopteren helyezték el, mely egy miniatűr repülő gépezet.



Azon felül, hogy a vállalatnak szüksége volt a videóra a teszteredmények szakszerű kiértékeléséhez, drámai felvételeket is sikerült a nagyközönség elé tárniuk. A szakemberek egy kis humort is belecsempésztek az elkészült videofelvételbe, hiszen a képsorok alatt hallható zenei aláfestés a Ring of Fire című dal Johnny Cashtől, mely igencsak passzol a felvételhez.

A SpaceX Szöcskéje a Falcon-9-en is alkalmazott Merlin típusú hajtóművekkel van ellátva, azonban míg a Falcon-9-en kilenc darab ilyen hajtómű található, addig a Szöcskén csak egy. A videón továbbá jól megfigyelhető, hogy a tesztrakéta milyen precízen hajtja végre a landolást négy fémlába segítségével. A SpaceX tesztrakétája azt a célt szolgálja, hogy megnyissa az utat a teljesen újrahasznosítható rakéták előtt, melyek alkalmazásával az űrrepülések sokkal olcsóbbá és hatékonyabbá tehetők.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com