Japán űrszondának sikerült mintát vennie egy földközeli aszteroidából

Jelentős eredményeket értek el 2019-ben az űrkutatók és a csillagászok.Rengeteg meghatározó eredménnyel lett gazdagabb az űrkutatás és a csillagászat 2019-ben. A felfedezések között olyan szenzációk szerepeltek, amelyekről az alábbi gyűjteményben olvashatsz bővebben.

Aszteroidák és mintavételek: 2018. július 28-án állt pályára Hayabusa 2 a 900 méter átmérőjű földközeli aszteroida, a Ryugu. A japán űrszonda feladata az volt, hogy térképezze fel az aszteroidát, aminek felszínére helyezzen el három kisebb méretű landert.

A Hayabusa 2 teljesítette a küldetését, de az igazi bravúr 2019-re maradt, ugyanis sikerült mintát vennie az aszteroidát alkotó, törmelékes szilikátokból. Az űrszonda február 21-én közelítette meg a Ryugu felszínét, majd közvetlen közelről egy kis fém lövedékkel robbantott le belőle kis szikladarabokat, aztán kisebb-nagyobb szemcséket gyűjtött be azokból.

Ezt újabb mintavétel követte április 25-én, amikor Hayabusa 2 egy 2,5 kg-os réz lövedékkel nagyjából 10 méteres kráter robbantott ki a felszín alatti mintavételhez. Az űrszonda csak július 11-én tért vissza az aszteroidához, hogy megismételje az első mintavétel eljárását.

A Hayabusa 2 novemberben kezdett eltávolodni az aszteroidától, majd begyújtotta az ionhajtóművét, és elindult a Föld felé a két különböző forrásból származó mintákkal, amiket várhatóan 2020 decemberére szállít le.

Ezzel párhuzamosan a NASA is hasonló küldetésre küldte az OSIRIS-Rex űrszondát, ami a Bennu kisbolygót tanulmányozza, és kísérli meg a mintavételt.

Holdra szállások: Azt, hogy mennyire nem könnyű irányított leszállást végezni a Holdon, jól bizonyítja, hogy eddig csak négy nemzet, az USA, Oroszország/Szovjetunió, Kína és Japán tudta végrehajtani a technikai bravúrt.

Erre a szűk listára szerette volna felírni magát az IAI, a legnagyobb izraeli űripari cég és a non-profit vállalkozás, a SpaceIL munkájából létrejött Beresheet, illetve az indiai űrügynökség (ISRO) Chandrayaan-2 szondájának Vikram nevű leszállóegységével, ám a próbálkozás kudarcot vallott, mert a landolás utolsó fázisában megszakadt a kapcsolat, és irányítatlanul zuhantak a Hold felszínére.

Ezzel szemben, ahogy az elődje 2015-ben, úgy a kínai Chang'e 4 is sikeresen landolt január 4-én, ami egyben azt jelentette, hogy először szállt le űreszköz a Hold sötét oldalán. A kommunikációs problémát egy relé-szondával sikerült megoldani.

A déli sarkvidék közelében található Kármán-kráterben a leszállóegység és az abból kigördülő YUTU 2 rover legfőbb feladata a holdi kőzetek kémiai összetételének és a felszínt bombázó nagyenergiájú részecskék által okozott kozmikus sugárzás vizsgálata.Az első üstökös a Naprendszeren túlról: Csupán pár éve történt, hogy felfedezték az első, bizonyíthatóan a Naprendszeren kívülről érkezett objektumot, az Oumuamua aszteroidát. Habár a statisztikai becslések azt állítják, hogy rengeteg extraszoláris aszteroida szeli át a bolygórendszerünket, mégis a mai napig nagy szerencse kell ahhoz, hogy ezeket felfedezzék.

Tavaly Gennadiy Borisov amatőr csillagásznak volt mázlija, amikor augusztus 30-án a észrevette a Krími Asztrofizikai Obszervatórium 65 cm-es teleszkópjának felvételén az üstököst, aminek először a C/2019 Q4 Borisov nevet adták.

Az objektum eleinte teljesen hagyományosnak tűnt, de nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, az üstökös hiperbolikus pályán közelít a belső bolygók felé, vagyis a Naprendszeren kívülről érkezett, évek múlva pedig távozni fog innen.

A pályaszámítások megerősítése után az üstökös megkapta a második interferometrikus eredetű objektumnak kijáró nevet, ami így 2I/Borisov lett. 2019 decemberében megsokszorozódtak a rendszeres űrtávcsöves és földfelszíni megfigyelések, amikor az üstközös elérte a perihéliumát (2 CSE-re a Naptól), majd földközel pontját (1,9 CSE).

Az első vizsgálati eredményekből kiderült, hogy az 2I/Borisov üstökös magja nagyjából 2 km-es, a fizikai tulajdonságaiban pedig hasonlít a hosszú periódussal keringő Hale-Bopp típusú üstökösökre.

Sikeres exobolygóvadászat: Alig köszönt le a Kepler, már meg is jelent az új exobolygóvadász űrtávcső, a NASA által finanszírozott Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS), ami 2018 nyarán állt munkába.

A speciális, a Holddal 2:1-es rezonanciában lévő pályájának köszönhetően hosszú ideig, stabilan tudja megfigyelni ugyanazon az égboltterületen ragyogó, fényesebb csillagokat, amelyek elhalványulásai alapján tranzitos exobolygókat keresnek a kutatók, akik munkájuk során szupernóvákat, aszteroidákat és változó csillagokat is felfedezhetnek.

TESS nagyjából két év alatt vizsgálja meg a 26 szektorra bontott égboltot, és minden területen 27 napot tölt megfigyeléssel. Immár 1588 exobolygó-jelöltnél tart, de a lassabban haladó spektroszkópiai megerősítések miatt csak 37 az elismert felfedezés, de ez a szám biztos, hogy idővel nőni fog, már csak azért is, mert TESS működési idejét 2022-ig meghosszabbították.Az első kép egy fekete lyuk árnyékáról: Az Event Horizont Telescope tudományos kollaboráció vette célba az M87 galaxis központi szupermasszív fekete lyukát. Az Event Horizont Telescope valójában nyolc, a Föld különböző pontján található rádióteleszkóp által létrehozott hálózat.

Az egy időben történő méréseknek és a szuperszámítógépet igénylő kalibrációknak köszönhetően a kutatók egy Föld-méretű effektív (virtuális) távcsővel dolgozhatnak. Ehhez hasonló elv mentén működnek a rendszeresen végzett interferometrikus mérések a távoli rádiófrekvenciás távcsövekkel, viszont csak 2019-ben sikerült mindezt mikrohullámos tartományon kívülre helyezni, aminek eredménye a valaha volt legnagyobb felbocsájtott megfigyelő eszköz lett.

Ez azt jelenti, hogy olyan nagyítást sikerült elérni, mintha valaki Párizsból olvasná el a New Yorkban lévő újságot, vagy mintha valaki 53,5 millió fényévre lévő, nagyjából a Naprendszer átmérőjének megfelelő, hatalmas fekete lyukat akarna lencse végre kapni.

Természetesen maga a fekete lyuk nem látható, hiszen nem bocsát ki detektálható sugárzást, viszont a körülötte lévő forró plazma helyette is világít. Ennek a sárgás-narancsos színe jelent meg a fotón, a közepén látható sötét régió pedig a fekete lyuk gravitációs „árnyéka”. Ezért a felfedezésért a EHT tudományos kollaboráció megkapta a fizikai Nobel-díj előszobájának is nevezett Breakthrough-díjat.

Starlink projekt: 2016-ban lehetett először hallani a SpaceX űripari vállalat ambiciózus tervéről, miszerint több ezer műholddal hoznának létre szélessávú internetet az egész bolygók. Elon Musk és csapata azonban nem közölte a projekt részletes terveit, így a csillagos eget kémlelőket meglepetésként érte, amikor május 21-én az első fellövést követően hatvan, szabad szemmel is jól látható fényes pont vonult végig az égbolton.


November 11-én újabb hatvan műhold csatlakozott az 550 km-es magasságban keringő Starlink flottához. Ugyanakkor ezzel távolról sem fejeződött be a projekt, ugyanis kiderült, hogy a következő években több tízezer Starlink szatellitet terveznek fellőni, ami távolról sem jó hír.

Ez egyik probléma a projekttel az, hogy a rengeteg alacsonyan keringő új műhold növekvő űrszemetet jelent, a másik gond, hogy veszélybe kerül a csillagos égbolt természetes képe, az asztrofotózás és a precíz csillagászati mérések.

Amellett, hogy sokan kritizálják a Starlink projektet, a nemzetközi csillagász szakma petíciót indított annak az ésszerű keretek közé való visszaszorításáért. Elon Musk először cinikusan közölte, hogy egyébként is az űrtávcsöveké a jövő, de aztán megígérte, hogy valahogy megoldják a problémát.

Ismét egy csillagászati vonatkozású Nobel-díj: 2013-ban az Univerzum gyorsuló tágulása, 2017-ben a gravitációs hullámok felfedezése nyert Nobel-díjat. 2019-ben Michel Mayor és Didier Queloz az első, Nap-típusú csillag körül keringő exobolygó felfedezéséért, James Peebles pedig a kozmológia, elsősorban az Ősrobbanást követő első néhány másodpercével kapcsolatos úttörő elméleti munkájáért vehette át a Svéd Akadémia elismerését.Űrszonda a Nap rejtélyeinek nyomában: 2017-ben kezdte meg hat évig tartó küldetését a Parker Solar Probe, ami minden eddiginél közelebbről vizsgálja a Nap közvetlen környezetét, mágneses struktúráját és a részecskegyorsítási mechanizmusait.

A tervek szerint a NASA űrszondája összesen 24 keringést végez a Nap körül. Az eddig elvégzett méréseiből 2019 decemberében tették közzé az első eredményeket, amelyek közül az úgynevezett „rogue” hullámok felfedezése volt a legfontosabb.

Ezek az elektromágneses hullámok pillanatok alatt gyorsítják fel több százezer km/h-ra a Napból kibocsátott töltött részecskéket. A jelenség a mágneses tér ugyancsak most felfedezett gyors váltakozásaival kiegészülve adhat magyarázatot arra, hogy a Nap külső légköre miért forróbb, mint a felszíne.

A legtávolabbi látogatás: Az űrkutatás kezdete óta sok űrszondának sikerült felderítenie a Naprendszer objektumait direkt látogatások vagy közeli elhaladások révén. 2016-ban azonban a NASA New Horizons űrszondája ennél továbbment, amikor elhaladt a lefokozott Plútó mellett.

A szonda nem állt meg, ugyanis a NASA új célpontot jelölt ki számára, az Ultima Thule (újkori nevén az Arrokoth), a Kuiper-öv néhány tíz km-es objektumát, ami ezidáig ismeretlen volt. A New Horizons felderítette a kisbolygó lapos tekebábu alakját, vöröses felszínét, teljes spektroszkóiai analízist és 40 méteres felbontású térképet is készített. Mivel ilyen távolságból az adatok nagyon lassan érkeznek vissza a Földre, ezért még legalább egy év kell ahhoz, hogy a kutatók megkapjanak minden adatot a Naprendszer múltját őrző objektumról.

Ötven éves a Holdraszállás: 1969. július 20-án hajtott végre sikeres landolást az Apollo 11 Sas leszállóegysége a Hold Nyugalom tengere elnevezésű síkságán, majd pár órával később Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin kiszállt a holdkompóból, és megtette az emberiség első lépéseit egy idegen égitesten.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)