Karikó Katalint japán orvostudományi díjjal tüntették ki

Karikó Katalin magyar kutatóbiológus-biokémikust orvostudományi díjával tüntette ki a tokiói Keio Egyetem - olvasható az intézmény portálján.A Keio Orvostudományi Díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért ítélték oda a magyar tudósnak az egyetem szeptember 15-i bejelentése szerint. Karikó Katalin 1989-ben Amerikában kezdett dolgozni az mRNS-sel, mert meggyőződése volt, hogy az mRNS-t fel lehet használni arra, hogy a sejteket saját gyógyszereik előállítására utasítsa - írta indoklásában az egyetem.
    

Kiderült azonban, hogy a szintetizált mRNS gyulladással kísért erős immunválaszt váltott ki. Sok évi próbálkozás után a tudós felfedezte, hogy ha egy módosított nukleozidot - a pszeudoridint - beépíti az mRNS-be, azzal elkerülhető a gyulladás, valamint a módosítás nyomán sokkal nagyobb mennyiségű fehérje képződik az mRNS-ről, mint a korábbi, nem módosított változat esetében.
    

Ez a felfedezés nyitott utat az új típusú koronavírus elleni rendkívül hatékony, innovatív vakcinák kifejlesztéséhez, az eredmény nemcsak a fertőző betegségek elleni harcban, hanem a rák és a szívbetegségek leküzdésében is reményt jelent. A díjjal Nureki Oszamut, a Tokiói Egyetem professzorát is kitüntették az élet kulcsfontosságú molekuláinak strukturális biológiájának terén elért eredményeiért.
    

Kilencven japán tudós dönt arról, hogy kinek ítélik oda a Keio Orvostudományos Díjat, miután a világ minden tájáról begyűjtötték a javaslatokat. A kitüntetettek érmet és 10 millió jent (27 millió forint) is kapnak. Karikó Katalint a múlt héten a Szilícium-völgy Oscarjának is nevezett Breakthrough-díjjal is kitüntették.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com