Kétezeréves hajót találtak horvát régészek Dalmáciában

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukusánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai (Zadar) Vízalatti Régészeti Központ igazgatója, egyben a kutatás vezetője.A Barbir nevű antik kikötőt 1973-ban fedezték fel Sukosanban, de hosszú ideig csak felszínesen dokumentálták - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a komolyabb feltárások 2017-ben kezdődtek el, párhuzamosan a szárazföldi területekkel, ahol római kori villák álltak, de a modern építészet részben megsemmisítette őket.
    

"Szerencsére a tengeri lelőhelyek nagy része épségben maradt" - mutatott rá Pesic. A legújabb felfedezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a hajót homok borítja, körülbelül három méter széles, hosszából pedig eddig kilenc métert tártak fel. A kiálló részek kivételével - amelyeket tönkretettek a hajóférgek - a hajó hihetetlenül jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy maga a fa két évezreden át konzerválódott a homokban - magyarázta a kutatás vezetője.
    

Hozzátette: a faelemekből mintát küldtek Franciaországba, hogy kiderüljön, helyi vagy más régiókból származó alapanyagról van-e szó. A hajó másik felének feltárást jövőre tervezik, addig homokkal, kövekkel és geotextíliával védik a területet - hangsúlyozta Pesic. "Szeretnénk kiemelni a tengerből, és egyszer kiállítani valahol, esetleg itt, az egykori Szent Miklós-templom épületegyütteség helyén, ha lesz rá lehetőség és elég hely" - fogalmazott.
    

A szakember jelezte: a kutatások kezdete óta együttműködnek a Német Régészeti Intézettel, de más partnerekkel is, mint az Oxfordi vagy a Zárai Egyetem, valamint Régészeti Múzeum. Mint mondta, először a római kikötő szerkezetét vizsgálták, amely két ütemben épült. Az első a Kr. e. 1. évszázadból származik, amikor a kikötő még kisebb volt. Ezt számos lelet bizonyítja, többek között kerámiaedények és amforák, olajlámpások és üvegtöredékek, amelyek tengeri kereskedőhajókkal érkeztek Sukosanba a mai Görögország, Törökország, a Közel-Kelet és Olaszország területéről - hangoztatta Pesic.
    

Jelentős terjeszkedés a 4. század közepén történt, ekkor alakult ki a tengerbe nyúló nyelv mai formája, amely az idők során is fennmaradt - fűzte hozzá. Azt, hogy milyen intenzív kereskedelem folyt ebben a kikötőben, szerinte az észak-afrikai térségről származó leletek is mutatják. Ebből a korszakból származó leletek közül a legjelentősebb az a mintegy harminc darab bronzérme, amelyet II. Konstantin császár idejében vertek, és a tengerfenék szintje alatt 150 centiméterrel fekvő rétegben találtak - mutatott rá a szakember.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com